2013. 02. 01. 13:21 | forrás: mti

Értékesítési válság a piacon



Jelentősen csökkent a forgalomba helyezett személygépjárművek száma januárban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.


Ennek fő oka, hogy az előző év január elsején drasztikusan csökkent a regisztrációs adó, ezért sok ügyfél 2012-re halasztotta az előző évben megrendelt járművének forgalomba helyezését – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken.

Az MGE a DataHouse adatai alapján azt írta, hogy 2013 januárjában 3649 személygépjárművet helyeztek forgalomba, 26 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kisméretű haszonjárműveknél a csökkenés 26 százalék volt (650 darab), a motorkerékpároknál 22 százalék (35 darab). A nagy haszonjárműveknél ugyanakkor 87 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett járművek száma (297 darab).

Az MGE megjegyzi azt is, hogy ilyen alacsony értékesítési volumennél havonkénti összehasonlításnak nincs értelme, mert ebből semmiféle reális következtetés vagy trend nem vonható le, erre majd a féléves adatok alapján lesz lehetőség.

Ezzel együtt megjegyzik: a személygépjárművek esetében az értékesítésben 70-80 százalékos arányt képviselő céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, de kismértékű növekedésre számítanak. Az MGE szerint 2013-ra a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat elsősorban a piacon, amelyhez a gépjármű finanszírozás élénkülése is szükséges.

Az egyesület szerint a részben magánhasználatra is vásárolt kishaszon járművek forgalmának megtorpanása részben a használók takarékosabb gazdálkodásából adódik. Véleményük szerint jelentős előrelépés itt sem várható 2013-ban.

Kiemelik, hogy a motorkerékpár piacot sújtja most már negyedik éve legsúlyosabban az értékesítési válság. Annak ellenére, hogy a 125 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorok az év tavasza óta vezethetők “B” kategóriás jogosítvánnyal, a várt és más európai országokban tapasztalt jelentős forgalomnövekedést ez a lehetőség sem motiválta. Ennek megfelelően az előrejelzésük itt is nagyon óvatos a növekedés tekintetében.

Közölték, a nagyhaszon járművek forgalomba helyezése esetében a 2011. évi jelentős előrelépés és piaci növekedés után várható volt némi megtorpanás, amely kisebb lett, mint amire számítottak. Ezen a piacon szolid emelkedést várnak 2013-ban a januári jelentős többlet ellenére is.

Az MGE elemzésében felhívja a figyelmet arra is, hogy a jelentősen növekvő használtautó import szerkezete igen kedvezőtlen irányt vett. 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú használt autók aránya 76 százalékról 25 százalékra esett vissza, miközben a 11-15 éves autók aránya 5 százalékról 34 százalékra, a 15 évnél idősebb autók aránya pedig 3 százalékról 21 százalékra emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy az ország Európa roncstemetőjévé válásának folyamata beindult, mivel a behozott használt autók 55 százaléka idősebb 11 évesnél.


autóforgalomMGE



Értékesítési válság a piaconStagnált a munkanélküliség múlt hónapban
Tavaly decemberben stagnált a munkanélküliség az euróövezetben, és nem változott a 27 tagú Európai Unióban (EU) sem az előző hónaphoz képest - közölte pénteken az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.


Értékesítési válság a piaconVonzó az EU a kínai befektetőknek
A korábbinál is többet fektetnének be a kínaiak az Európai Unióban (EU), miközben az üzleti környezetet vonzóbbnak ítélik máshol - derül ki az Európai Unió kínai kereskedelmi kamarájának új jelentéséből.


Értékesítési válság a piaconJavult az euróövezeti BMI
Januárban árnyalatnyit javult a helyzet az euróövezeti feldolgozóiparban, miután az ágazat beszerzési menedzserindexe 47,9 pontra nőtt az előző havi 46,1 pontról - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken publikált adataiból.


Értékesítési válság a piaconOrbán: jó áron vettük meg az E.ON gázüzletágát
Jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Értékesítési válság a piaconLecsapott a Moody's
Megvonta Horvátország befektetési ajánlású államadós-minősítését pénteken a Moody's Investors Service, a gazdasági növekedés hiányára és a cég által elégtelennek tartott államháztartási konszolidációra hivatkozva.


BUMIX   1000.34  (-0.85%    )   BUX   18941.25  (-0.71%    )   ANY   465  (-1.06%    )   APPENINN   229  (-2.97%    )   BIOMEDICAL   44  (+10.00%    )   BTEL   1114  (-2.71%    )   CIGPANNONIA   224  (-0.44%    )   E-STAR   168  (-0.59%    )   EGIS   19700  (-0.45%    )   ELMU   12475  (-0.56%    )   EMASZ   10010  (-0.40%    )   FHB   390  (-1.52%    )   FORRAS/OE   600  (+0.17%    )   FUSO   24  (-4.00%    )   HUNMINING   20  (+11.11%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   MOL   16585  (+0.21%    )   MTELEKOM   354  (-2.21%    )   NORDTELEKOM   25  (+19.05%    )   NUTEX   90  (+7.14%    )   OTP   5025  (-0.99%    )   PANNERGY   330  (-1.79%    )   PHYLAXIA   33  (-2.94%    )   RABA   889  (-0.89%    )   RICHTER   35000  (-0.85%    )   SYNERGON   373  (+0.27%    )   TVK   1945  (-1.02%    )   ZWACK   12860  (-0.54%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: