2024 március 28

Miért vennénk fel kamattámogatott hitelt, ha drágább?

A K&H Banknál például 51 ezer forint kezdő törlesztőrészlettel lehet kapni piaci kamatozású lakáshitelt, míg ugyanolyan feltételek mellett 55 ezer forintot kell fizetni havonta, ha a kamattámogatott változatot választjuk. Hasonló különbségek bármelyik bankban lehetnek, de mi alapján döntsünk a két konstrukció között?

A kamattámogatott hitelek esetén van egy alsó határ, amin túl már nem jár állami támogatás. Ez a 6 százaléknál meghúzott vonal vízválasztó, hiszen ha ez alá kerülnek a piaci hitelek, akkor már nem éri meg a támogatott konstrukciót választani. Hacsak nem a biztonságért, amit ezek a konstrukciók nyújtanak az esetleges kamatemelések ellen.

De megéri ezért havi 4 ezret fizetni?

Ha lesz nagy kamatemelkedés akkor persze, de a Magyar Nemzeti Bank szándéka szerint másfél évig nem lesz alapkamat-emelés, ami közvetve a hitelek költségeit is meghatározza. Ha bízunk bennük, akkor kevésbé szívesen fizetünk azért többet a banknak, hogy 5 évig ne keljen annyira félni a kamatemelésektől.

A kamattámogatott hitelek ugyanis akkor sem lesznek drágábbak az első 5 évben, ha a piaci kamatok elkezdenek emelkedni. Ha ugyanis 6 százalék fölé menne a kamat, akkor már jár az állami támogatás és megússzuk a plusz költségeket.

Kérdés tehát az, hogy hisszük-e, hogy olyan mértékben emelkednek a kamatok a futamidő első 5 évében, amiért érdemes most magasabb törlesztőrészletet fizetni.

Hogyan döntsünk?

  1. Ha a bank személyes ajánlatai közül a kamattámogatott az olcsóbb, akkor egyértelműen válasszuk azt.
  2. Minél hosszabb futamidőre veszünk fel hitelt, annál inkább megéri a kamattámogatott konstrukció, hiszen a tőketartozás ilyenkor lassabban fogy, több lehet a kamat is.
  3. Ugyanilyen megfontolásból a rövidebb futamidejű konstrukciók esetén könnyebb szívvel választhatjuk a piaci konstrukciókat rövidebb kamatperiódussal.
  4. Ha a piaci hitel lényegesen olcsóbb, ezért azt választjuk, akkor próbáljunk felkészülni a kamatemelésekre. Tegyünk félre. Erre a legjobb egy lakástakarék lehet.