Tippek, hogyan ne kerüljön szorításba a pénztárcád

| szerző: | olvasási idő: kb. 3 perc

Az évnek ebben az időszakában mindenki elsősorban a karácsonyi készülődéssel és az ezzel járó stresszes vásárlási lázzal van elfoglalva, mégis érdemes megvizsgálnunk a fiatalok vásárlási szokásait. Nem pusztán azért, mert ilyenkor ők is többször nyúlnak a pénztárcájukba, hanem azért is, mert jó pár okos megoldást lehet ellesni ilyenkor tőlünk.

Elemi érdek

Megkockáztatom, sokak számára abszolút nem triviális, hogy vannak alapművek, melyeket egy egyetemistának egyszerűen muszáj beszereznie. Tudom, hogy a könyvvásárlási lelkesedés a gólyák körében mindig magasabb, de a most ismertetett taktika nem csak nekik szól. Sőt nem is csak az egyetemistáknak. Manapság nem abban a világban élünk már, amikor két opció közül lehet választani: a könyvesbolt csábító könyváradata és az antikváriumok jellegzetes illatú, foszló könyvei között.

Természetesen sokan választanak úgy könyvet, hogy vásárlás előtt megnézik azt egy könyvlerakatban, de az igazán okosak nem rohannak a kiszemelt példánnyal a pénztárhoz, inkább otthon vásárolják meg az interneten azokat jelentős kedvezménnyel. Ezt jól is teszik, hiszen az online könyvkereskedések többsége legalább 20 %-os kedvezménnyel ajánlja portékáit és csúcsidőszakban (mint adventkor) sokszor ingyenes kiszállítással is vásárlásra csábít.

Másik jó megoldás, ha a kiadók oldalait böngésszük. Az Osiris Kiadó például félévente hirdet könyvvásárt, amikor kifutó szakkönyveiket sok esetben 500 Ft-ért árulják. Az Alexandra éves akciójára is érdemes figyelni nyár végén, amikor a forró hónapokban kiolvasott ponyvaregényeket lehet viszonylag olcsón pótolni. Ráadásul megadatik a leszakadó kar érzésének átélése is, hiszen kénytelenek vagyunk a boltban fel-alá járkálva magunkkal cipelni a létező irodalom súlyát. Van, ami viszont még ennél is fontosabb: gondoljunk a megpakolt zacskókkal történő hazaútra is!

A kitárulkozó világ

Ki mondja, hogy utazni nem lehet olcsón? Míg nagyszüleink évekig spóroltak egy külföldi útra, azon izgulva, hogy lesz-e elég valutájuk és mennyire vágják majd át őket a szálláson, manapság üdülési szokásaink is teljesen megváltoztak. A fapados járatok alacsony árai általános forgalomnövekedést hoztak a reptereken, ahol sorra dőlnek meg a rekordok, de ami ennél sokkal fontosabb, az annak az érzésnek a mindennapivá válása, hogy a repülés többé nem luxus. Az ügy pikantériája, hogy ehhez csak arra volt szükség, hogy a valóban luxusnak számító szolgáltatásokat egy pár órás út esetén nem számolják fel a repülni vágyóknak, de legtöbbünk szerintem szívesen lemond a Brüsszelbe tartó két órás repülőúton a belga csoki majszolásáról, ha ezért cserébe fele annyiért eljut az Unió fővárosába.

Persze sarkított volt ez a példa, de tény, hogy ez az üzleti modell sosem volt még annyira jövedelmező, mint korunk Európájában. Erre licitálnak rá az említett légitársaságok, amikor akciós, félárú jegyeket „osztanak” az utasoknak. A marketingfogással persze a WizzAir és a Ryanair is jó jár. Kevésbé frekventált célpontokra akár fél évre előre is teljes repülőket megtöltő foglalások érkeznek pár óra leforgása alatt.

Így megfordulni látszik a trend: nem mi választjuk az úticélt, hanem az választ minket. És egy kalandra vágyó fiatalnak nincs is szüksége másra. A mainstreamtől eltérő célpont még (egzotikussága miatt) akár arra is alkalmas lehet, hogy felvágjunk vele. Ez pedig – ahogy tapasztaljuk – sokak számára prioritás.

Foglalkozz a testeddel

Sportnak persze nem csak az El Camino számít, bár annak sem rossz. Annak sem kell csüggednie, aki a városban élve sem akar ellustulni. Erre nem csak a szmogot árasztó autók melletti kocogás alkalmas, hiszen a patyolattiszta edzőtermek sora is csak a betévedő fiatalokra vár. A kondiba járás pedig már nem csak a egyesek privilégiuma  hanem mindenkié, aki foglalkozik a testével.

És valljuk be, valahol kondiba járni is egyre menőbbé válik. Erre rá is tesznek az egyetemek azzal,  hogy – főleg Budapesten – leromlott konditermeik inkább taszítják, mint vonzzák a sportolni vágyó fiatalokat. Így sok helyen jár testnevelés tárgyból aláírás bérletbemutatásért és a dolgozó fiatalok tömegének is a catering része a kondibérlet. A lényeg ebben az esetben is a spórolás. Mindegy, hogy valamilyen akciót kifogva jutunk hozzá kedvezményesen a havi bérlethez, vagy a munkáltatónk adja, a lényeg, hogy komoly összegek maradhatnak a pénztárcánkban körültekintésünknek hála.

Adj a külsődre!

A cápázás (minél olcsóbban divatos ruhadarabokhoz jutni) manapság olyan össznépi sporttá nőtte ki magát, hogy egyenesen méltánytalan az olimpián történő negligálása. És valljuk be, mindenki örül, ha 3500 forintért hozzájut egy eredetileg 17.000 forintba kerülő zakóhoz.

Persze akciózni nem szoktak teljes méretsort egy-egy ruhából, így a menekülő megoldás a kuponnapok alkalmával vállalni a heringpartit (egymást lökdösve próbafülkéhez jutni) és 20-30  százalékos kedvezménnyel lecsapni egy műbőr dzsekire vagy egy menő cipőre. Kuponos napokból pedig nincs hiány. A korszakalkotó Joy- és Glamour Napok mellett már Kiskegyed Napok is vannak, természetesen gondosan ügyelve arra, hogy a különböző vastagságú pénztárcával megáldott fiatalok is be tudják szerezni az alapvető ruhadarabokat. Egy előnye tagadhatatlanul van ezeknek az alkalmaknak: eseti jelleggel, de értelmesnek tűnő dolgok is felbukkannak ezekben a magazinokban.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt

Bulizni csak okosan! Generációk nőttek fel ezzel a mottóval, és megnyugodhat mindenki, ez ma is igaz. Manapság a legokosabbakat nem bagolynak, hanem korai madárnak (early bird) hívják. Ők azok, akik a fesztiválokra, koncertekre az elsők között vesznek jegyet, sokszor hihetetlenül kedvező áron. És ha gondosan választjuk meg a fesztivált, ahová jó előre bérletet váltunk (nem csődöl be a cég a nyitónap előtt), akkor ezek a korai fecskék valóban nyarat csinálnak, legalábbis magunknak mindenképpen.

Ugyanez igaz a koncertekre is, így nem kerülnek versenyhátrányba a színházak mellett, amik szintén diákkedvezménnyel csábítják az igényes kultúra iránt érdeklődőket. És így tesznek a mozik is. Az állandó kedvezmény mellett többször van moziünnep is, amikor fele áron válthatóak meg a jegyek a legújabb blockbuster filmekre. Szerencsére választék mindig van és a villanyt sem kell nekünk utólag lekapcsolni.

Alternatív valóság

A korábban felsorolt dolgok inverze a technológiai eszközök világa. Okostelefonból nem jó a korábbi kiadás (mint a könyveknél), extrától mentes (mint a pados társaságok szolgáltatási színvonala), az akciós „noname” (mint a külvárosi konditerem), de még az sem hat meg minket, ha harmad annyiba kerül, mint eredetileg. A kütyükből ugyanis a legjobb és legújabb kell, bármi áron.

Nincs is abban manapság semmi különös, ha valaki Macbookján a kuponoldalakat böngészi és a Neptun mellett a második legtöbbet látogatott oldala az Aliexpress.com.

Hirdetés
Szavazz!

Radikalizálódik Közép-Európa?

Egy olyan pártnak jósolnak 10 százalék feletti eredményt, amelynek vezetője...

Kell nekünk az euró?

Újra fellángolt a vita, hogy vajon bevezetik-e nálunk az eurót, s ha igen,...

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Forex mazsoláknak

Megvolt, azaz megvoltak az első éles kötéseim. Az eredmények?

Hirdetés
Brexit

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az...

A héten számos piacmozgató eseményre kerül sor, így többek között a...

Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének...

Hirdetés
Előrejelzés

A laza monetáris kondíciók 2018 végéig, de még 2019 első felében is...

Az osztrák választások után valószínűbb, hogy a győztes Osztrák Néppárt (ÖVP)...

Kontraproduktívak az észak-koreai rezsimmel szemben bevezetett...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Orbán: a turizmus nem csak üzlet, hazaszeretet is »