2024 március 28

ATM bakik, azaz: ellen tudnál állni egy ATM-nek, amely magától ad ki pénzt?

A világ legelső ATM-jét az angol Barclays Bank szerelte fel 1967. június 27-én Londonban. A sztori szerint a berendezést gyártó De La Rue társaság egyik leányvállalata igazgatójának fejéből pattant ki az ötlet, hogy gépekkel is kiszolgálhatnák az ügyfelek készpénzigényét. Ezért arra kérte anyacége, a De La Rue társaság igazgatóját, hogy ebédszünet előtt adjon neki 90 másodpercet, hogy előadhassa az ötletét az éjjel-nappal üzemelő készpénzkiadó gépezetről. A kollégája mérte az időt: 72 másodperc is elég volt az igazgató meggyőzéséhez. Ezután nem sokkal el is indulhatott a fejlesztés, mely közel 3 évig tartott.

Ezek a gépek azonban még nagyon kezdetlegesek voltak, így fordulhatott elő, hogy nem sokkal a londoni debütálás után egy Svájcban felszerelt ATM egyszer csak magától is elkezdett pénzt kiadni, aminek a környéken lakók nagyon örültek. Nem kellett hozzá kalauznak lenni, hogy felismerjék, az utcában közlekedő villamos elhaladása készteti a gépezetet erre az ellenállhatatlan jótékonykodásra, méghozzá annak – áramszedőjével keltett – elektromos zavaraival. Azoknak azonban, akik a villamos menetrendjét kezdték volna tanulmányozni a pontos jótékonykodási időpontokra optimalizált megközelítéssel, hamar elvették a kedvét a probléma gyors megjavításával.

 

Hol volt a legelső ATM?

Az ATM feltalálását azonban nemcsak a britek, hanem az amerikaiak is magukénak érzik, így az angolokéval párhuzamos kifejlesztését ott is kísérte pár baki. Az Egyesült Államok legelső ATM-jének ünnepélyes avatója ugyan remekül sikerült, azonban nem sokkal utána akkora felhőszakadás tört ki, hogy az ATM beázott és a bank projektvezetője a gép mögötti helyiségben a berendezésből kifolyó víz folyamatos törölgetésére kényszerült. Ekkor derült ki, hogy az eső elleni védelemre a zárt fejlesztői helyiségben egyáltalán nem gondoltak a tervezők, így a kártyaolvasó és a készpénzkiadó nyílás függőlegesen helyezkedett el a gépben, amibe így remekül bele is folyt az esővíz. Ez volt az a sztori, ami miatt ma az összes ATM-en vízszintesen helyezik el ezeket a nyílásokat.

Később egy texasi bank az első ATM-je kihelyezését nagy nyilvános csinnadrattával kívánta megrendezni, melyhez meghívta a tévé, a rádió és a sajtó képviselőit is. A kellő történelmi pillanatban aztán a bank elnöke diadalittasan behelyezte a kártyát az első tranzakcióhoz, majd… az ATM egyből el is nyelte azt a televízió élő nyilvánossága előtt! Ilyesmi talán még ma is megtörténhetne, ez az ATM azonban nagyon emlékezetessé kívánta tenni a saját debütálását, így a kártyát gyűrötten és szakadtan kisvártatva vissza is adta a bankmenedzser nagy meglepetésére.

Mi a helyzet Magyarországon?

Magyarországon sem volt teljesen eseménytelen az ATM-ek fejlődése. Az egyik innovatív hazai bank szakemberei a kétezres évek elején feltalálták a teljesen átlátszó bankkártyát. Az ötlet jónak tűnt, így le is gyártották belőle az első prototípust. Amint azonban az ATM-be helyezték azt, a gép menten meghibásodott. A kártya fejlesztői ugyanis nem tudták, hogy az ATM fotocellákkal érzékeli a kártyát, melynek átlátszósága megzavarta az erre fel nem készített szerkezetet. Talán ez is az oka annak, hogy az átlátszó bankkártyák valahogy nem terjedtek el Magyarországon…

Az ATM-ek kezdeti konstrukciós hibái egyébként sok műszerésznek okoztak álmatlan éjszakákat a hatvanas és hetvenes években, így amikor az első generációs ATM-eket leszerelték, az egyik ATM gyártó cég, a Docutel szerelői több roncsoló bulin is lehetőséget kaptak a gépek azon alkatrészeit ízzé-porrá zúzni, melyek a legtöbb bosszúságot okozták a számukra.

Az ATM ellenes lobbi 7 oka:

Végül érdemes visszatekinteni még a hatvanas évekre, amikor az ATM-ek ellen nagyon erős lobbi volt jelen az amerikai bankszektorban. Ma már mulatságosnak hat az ún. hét okként elhíresült lista, mely az ATM ellenes lobbi vitorlájának szelét hajtotta. A hét ok, melyet aztán rövidesen kivétel nélkül mind megcáfoltak a fogyasztók, az alábbiak voltak:

  1. Senki sem fog megtanulni egy 4 vagy 6 számjegyből álló kódot azért, hogy készpénzt vegyen fel.
  2. Ki fog betenni egy műanyag kártyát a pénze mellé a pénztárcájába?
  3. Az ügyfelek nem tartják majd biztonságosnak, hogy ilyen könnyen pénzt lehet felvenni a bankszámlájukról egy gépen keresztül, pénztárosi kontroll nélkül.
  4. Az ügyfelek nem akarnak a nap bármely szakában készpénzhez jutni.
  5. A bankok nem írhatják elő, hogy az ügyfeleknek meg kelljen tanulniuk a készpénzautomaták kezelését.
  6. Az ügyfelek nem fogják használni ezeket az automatákat, mert számukra nem lesznek áttekinthetőek ezek a műveletek.
  7. Ha már lesz is kártyájuk az ügyfeleknek, azt nem készpénzhez jutásra fogják használni, hanem vásárlásokra.