2024 március 28

Gondotondot okoznak a Balatonon veszteglő hajók

Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása. Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne – nyilatkozta a szövetség elnöke.

Betondarabok, kábeldobok a Balatonban

Lombár Gábor elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek. A nyíltvízi kikötésekhez mederbe dobott és szabálytalanul ott hagyott tárgyak – betondarabok, kábeldobok, csövek – láthatatlanok, veszélyforrást jelentenek. Problémának nevezte azt is, hogy az ötletszerűen veszteglő hajók esetenként akadályozzák a kikötők forgalmát. A rendőrség nehezen találja meg ezen hajók, és a mederbe dobott, bójának használt tárgyak tulajdonosait, a szabálysértés büntetési tételei pedig nem visszatartó erejűek – mondta az elnök. Miután a Technológiai és Ipari Minisztérium szakértői nem támogattak jogszabálymódosítást az ügyben, a KDTVÍZIG veszteglőhelyek kijelölését javasolta a tóparti önkormányzatoknak. Az megteremtené a nyilvántartás, így a szabályozás lehetőségét – ismertette a távirati iroda.

A Balatoni Szövetség elnöksége azonban egyhangúan elutasította ezt a megoldást, arra kérve a vízügy képviselőit: ismét kezdeményezzenek jogszabály-módosítást. Az kezelhetővé, szabályozhatóvá tenné a kishajók és vitorlások veszteglését a Balatonon. A kijelölt hivatalos veszteglőhelyek ugyanis valójában egy fapados kikötőt, kiskapus megoldást jelentenének, új üzleti lehetőségeket teremtve egyeseknek – mondta Lombár Gábor. Miközben ugyanis a vitorláskikötők a szigorú elvárások miatt szinte csak állami támogatással tudnak megépülni. A veszteglésnek nevezett tároláshoz nem szabnának ilyen feltételeket – tette hozzá. A polgármesterek arra is felhívták a figyelmet, hogy a veszteglő hajók használói a parti infrastruktúrát terhelik a parkolásaikkal. Szemeteikkel, időnként a nádast is károsítják, és a higiéniájuk biztosítása is problémás lehet.

Sokan a drága kikötői díjakat akarják így kikerülni, de a hajózás nem szociális kérdés – mondta Lombár Gábor.