2024 március 28

Bányászati koncessziós szerődéseket kötött az állam

A közlemény szerint a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére meghirdetett területek közül a Mol Nyrt. Okány-kelet, a Vermilion Exploration B.V. Ebes, az O&GD Central Kft. Nádudvar és Újléta, a HHE Group Kft. pedig Nagylengyel-nyugat területekre köthetett koncessziós szerződést.

Az EU-FIRE EGS Hungary Kft. geotermikus energia kutatása, kinyerése és hasznosítása céljából Battonya területére köthette meg a koncessziós szerződést.

A pályázatokat 2014 júniusában tették közzé, a koncessziók megadásáról a nemzeti fejlesztési miniszter a törvényi rendelkezéseknek megfelelően, a minősítő bizottság értékelése és javaslata alapján 2014 novemberében döntött.

A geotermikus koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 évre, a szénhidrogén koncesszióké 20 évre szól és egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, az eredeti koncessziós időtartam felével meghosszabbítható – írja az NFM.

A minisztérium 2015 első félévében újabb bányászati koncessziók meghirdetését tervezi.