2024 március 29

Bevásárlással ünnepeltek a befektetők

A befektetők nagy bevásárlással ünnepelték az ukrajnai tűzszünet hírét, habár a tőzsdemutatók előretörése a nap végére előrelátó profitkivételben lassult, mert a tűzszünet körül sok a kérdőjel, és a friss euróövezeti adatok megint nem voltak jók.

Visszafogottan vásároltak az európaiak

vasarlas_121126Az euróövezeti szolgáltatások teljesítménye lassabban nőtt augusztusban a végleges felmérés szerint, mint júliusban, és az ütem a két hete kiadott előzetes felmérésben jelzettől is elmaradt. Gyorsulás csak Spanyolországban és Írországban volt, miközben a német ütem tíz havi mélypontra lassult, Franciaországban negyedik hónapja csökkent a teljesítmény, és az olasz mutató is megint romlást jelzett a múlt havi szerény javulás után.

A korábbi majdnem-stagnálás után az euróövezetben júliusban már csökkent a kiskereskedelmi forgalom havi összehasonlításban, éves egybevetésben pedig kevesebb mint feleannyival bővült, mint júniusban.

A befektetők ezek után még biztosabbak benne, hogy az Európai Központi Bank (EKB) előbb-utóbb más enyhítő intézkedéseket is tesz azon kívül, amit már júniusban bejelentett – rendkívül hosszú lejáratú, célzott refinanszírozási árveréseket tart ebben a hónapban, decemberben és jövőre is -, de a várt többi lépés időpontját illetően visszafogottak a várakozások. A legtöbb elemző szerint az EKB még nem hirdet mennyiségi enyhítést a csütörtöki pénzügy-politikai értekezletén, hanem megvárja a hamarosan kezdődő aukciós pénzeső hatását.

Megint rekordok dőltek Amerikában

tőzsde usa bika wall street 123rfEzúttal a délután megjelent tengerentúli adatok is alig rontották a helyzetet, pedig ismét közelebb hozták az amerikai jegybankrendszer (Fed) jövőre valószínű kamatemelésének esélyét. Ez a megfontolás a New York-i piacokat fékezte jobban, miután kezdetben az S&P 500-as megint rekordot döntött.

Az Egyesült Államokban a múlt héten és egész augusztusban is nőtt az áruházláncok forgalma, bár a vártnál valamivel kevésbé. A múlt héten tovább szaporodtak a jelzálogkölcsön-igénylések a most csökkenő piaci kamatok hatására, és autóhitelekért rekord számú ügyfél jelentkezett. A nagy amerikai autógyárak eladásai is majdnem mind várakozáson felül nőttek augusztusban, megközelítve a válság előtti havi számokat. Előzőleg, júliusban a várttól hajszállal elmaradó mértékben sokasodtak a feldolgozóipari megrendelések.

Innen folytatják holnap az európai indexek

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,65 százalékos javulással 6873,58 ponton zárt, 1,84 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 1,26 százalékos többlettel 9626,49 ponton végzett, 0,78 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 0,99 százalékkal 4421,87 pontra erősödött, 2,93 százalékkal meghaladva a múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 1,89 százalékot, a madridi IBEX-35 1,23 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,13 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 2,06 százalékkal 2513,96 pontra gyarapodott, de a Mol 0,13 százalékkal 159,80 zlotyra gyengült.

Felfelé indult Amerika

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,11 százalékkal volt az előző záró fölött, de az S&P 500-as 0,12 százalékot, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,50 százalékot vesztett.

Drágább lett az olaj és az arany is

Az euró, 1,31 dollár felett, 0,02 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,21 frank alatt, 0,01 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 102,05 dollár volt, 1,71 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 7,75 dollárral 865,50 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0605 dollárral 2,6035 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1267,25 dollár volt a kedd esti 1264,62 dollár után azonnali szállításra Londonban.