2024 március 29

BMW eladási rekord Magyarországon is

Az ügyvezető ismertetése szerint minden kategóriában jól teljesítettek modelljeik. Ugyanezt várják a 2019-es évtől, hiszen az idén is több újdonságot mutatnak be a feltörekvő szegmensekből, köztük az eddigi legnagyobb, X7-es szabadidőautót, valamint a teljesen elektromos hajtású Mini modellt. Az elmúlt évben a bajor gyártó ismét megdöntötte saját rekordját az elektromos és plugin hibrid modelljeivel: összesen 160 darab „i” járművet adtak el Magyarországon, ebből a teljesen elektromos i3-ból 149 darabot, a hibrid i8-asból pedig 11 darabot értékesítettek.

Salgó András vállalati kommunikációs igazgató kiemelte, a szűk konkurencia körében, a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után. Tájékoztatott arról is, hogy tavaly országosan 15-re bővült a magyarországi BMW kereskedések, és 5-re a Mini márkakereskedések száma. A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint. A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Összesen 2 490 664 autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve. Az ügyvezető kiemelte, hogy elektromos és hibrid autóikból összesen 142 617 darabot értékesítettek, amely 38,4 százalékos bővülés 2017-hez képest.

A gyártó tervei szerint 2025-ben a BMW éves értékesítésének 15-25 százalékát teszik majd ki az elektromos és hibrid autók, ez mintegy 500 ezer ilyen járművet jelenthet.