2024 március 28

Budapest Bank: 10,85 milliárdot tett zsebre

Kifejtette: a javuló eredményt elsősorban a céltartalékképzés jelentős csökkenése magyarázza, emellett a működési kiadások szinten maradtak, és a kulcsfontosságú területeken bővülést, így például a vállalati hitelezésben 4 százalékos növekedést ért el a hitelintézet.

A magyar számviteli szabályok szerint összeállított, konszolidált (nem auditált) éves beszámoló szerint a mérlegfőösszeg 2 százalékkal 925,6 milliárd forintra mérséklődött tavaly.

Zolnai György elmondta: a továbbra is kedvezőtlenül alakuló külső körülmények ellenére a Budapest Bank 2012-ben is képes volt bővülni a számára fontos kulcsszegmensekben (így a kis- és középvállalati hitelezésben és lízing területén, a hitelkártya-üzletágban és a lakossági jelzáloghitelezésben), megőrizte stabilitását, erős tőkehelyzetét, valamint nyereségességét.

Elmondta: a pénzintézet céltartalék kiadásai tavaly 68 százalékkal, 10,1 milliárd forintra csökkentek. A jelentős javulás mögött elsősorban az áll, hogy a végtörlesztés okozta 15,5 milliárd forint összegű veszteséget még 2011-ben elszámolta a hitelintézet, így 2012-ben jelentős összegű céltartalékot tudott felszabadítani. A csökkenő hitelállomány, az alacsonyabb kamatszintek és a csökkenő díjak miatt a bank nettó bevétele 10 százalékkal 83,6 milliárd forintra esett vissza.

Kiemelte: a szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen a működési költségek nem változtak számottevően (38,8 milliárd forintot tettek ki, 5 százalékos növekedés mellett).

Fontos eredménynek nevezte, hogy a bankcsoport mérlegfőösszege 2012-ben gyakorlatilag szinten maradt. A bank saját tőkéje az elmúlt évben 9 százalékkal nőtt, és tőkemegfelelési mutatója tovább erősödött: a 2011-es 15,42 százalékról 15,60 százalékra nőtt.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a bank 2012-ben kihelyezett vállalati hitelállományát (lízing nélkül) 4 százalékkal, 252,1 milliárd forintra növelte, miközben a bankszektor teljes kis- és középvállalkozói hitelállománya 12 százalékkal csökkent tavaly a pénzügyi felügyelet adatai szerint.

Rámutatott: a bank új lízingkihelyezése 2012-ben 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a mikrovállalati hitelállományt pedig 10 százalékkal növelte a pénzintézet egy év alatt, ami kiemelkedő a magyar bankpiacon.

Zolnai György elmondta: a végtörlesztés hatására a bank jelzálog portfóliója a piaci átlagnál nagyobb mértékben (17 százalékkal) csökkent, így a lakossági hitelállomány 2012-ben 15 százalékkal 413 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A bank 2012-ben növelte kihelyezett új jelzáloghitel-állományát, amely 61 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fedezet nélküli hitelek területén is a piaci folyamatok, valamint a lakossági hitelkereslet csökkenése éreztette hatását: a fedezet nélküli hitelállomány a BB-nél 9,5 százalékkal csökkent 2011-hez képest.

A bank számára továbbra is kulcsterületnek számít a hitelkártya üzletág, tavaly rekord számú új hitelkártyát bocsátott ki a pénzintézet, amellyel továbbra is az egyik legnagyobb hitelkártya-kibocsátó a piacon. A lakossági üzletág is elsődleges a bank számára, 2012-ben a bank kétszer annyi folyószámlát nyitott meg ügyfeleinek, mint egy évvel korábban – ismertette az elnök-vezérigazgató.