2024 április 20

Csapatkivonást tervez Franciaország

Jean-Yves Le Drian az Europe 1 kereskedelmi rádióban elmondta: „Jelenleg 4 ezer francia katona van Maliban, ehhez jön még 4 ezer afrikai. A francia katonai jelenlétet viszonylag gyorsan fel fogja váltani az afrikai katonai jelenlét.”

Hozzátette: „A maximumon vagyunk, ennél feljebb már nem megyünk. Amint a stafétabot átadása megtörtént, megkezdjük a csökkentést”.

A 4 ezer majdnem duplája annak, amit Párizs az intervenció kezdetekor tervezett és bejelentetett. Franciaország egyébként összesen ennyi katonát küldött Afganisztánba is, számuk 2010 októberében érte el a 4 ezret.

Az időpont pontos megjelölése nélkül Le Drian jelezte: a francia csapatkivonás „néhány hét múlva” megkezdődhet. Laurent Fabius külügyminiszter kedden azt mondta: elképzelhető, hogy a francia erők már márciusban elkezdenek kivonulni Maliból, és átadják a feladatot az afrikai erőknek.

A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy kedden a Mali északi részén található Gao környékén a francia és mali katonák „összetűzésekbe” keveredtek iszlamista csoportokkal.

Gao városát a mali és a francia hadsereg már korábban visszafoglalta a szélsőséges, fegyveres iszlamistáktól. A város körül járőröző francia-mali katonai alakulatok azonban „még találkoznak ott maradt iszlamista csoportokkal, amelyek harcolnak” hangsúlyozta Le Drian.

A miniszter először tett említést arról, hogy frontharcokra is sor került Maliban az iszlamisták és a francia katonák között. A híradások korábban arról szóltak, hogy a francia légicsapásokat követően az iszlamisták észak felé elmenekültek a szárazföldön érkező mali és francia katonák elöl, akik ellenállás nélkül vonultak be az északi városokba.

„Gao térségében a dzsihádista csoportok rakétákat lőttek ki. Valódi háború zajlik. Amikor visszafoglaltuk Gaót, akkor is voltak harcok” – hangsúlyozta Le Drian.

Egy fegyveres iszlamista csoport kedden este bejelentette, hogy megtámadta a francia és az afrikai katonák állásait Gaónál, ezt azonban a nyugat-afrikai erők cáfolták.

A miniszter jelezte: „van néhány francia sebesült, de viszonylag könnyen sérültek”. Emlékeztetett arra, hogy a harcok első óráiban, három héttel ezelőtt egy francia katona meghalt, ő egy lelőtt helikopter vezetője volt.

Hozzátette: „A dzsihádisták oldalán jelentősek a veszteségek, de nem fogok könyvelést készíteni. De igazi háború volt, jelentős veszteségekkel.”

Kedden a védelmi minisztérium azt közölte: több száz iszlamista halt meg január 11. óta Maliban a Konna és Gao városokat ért francia légi csapásokban és szárazföldi frontharcokban. Le Drian akkor azt mondta, hogy két-három könnyebb sebesültje van a francia erőknek. Szerdán viszont nem pontosította, hogy a francia hadseregnek újabb sebesültjei vannak, vagy pedig a korábbiakról tett ismét említést.