2024 március 29

Csúszás: perel az Air Berlin

A társaság a potsdami tartományi bírósághoz szerdán beadott keresetében kifejtette, hogy eddig is már több tízmillió euró nagyságrendű kára keletkezett a beruházás csúszása miatt, az pedig egyelőre felbecsülhetetlen, hogy mekkora lesz a végső összeg, mire megindul a forgalom a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER).

A második legnagyobb német légitársaság a BER-en kívánja berendezni új központját, és már az idei nyári menetrendbe is jóval több járatot vett fel, mint korábban, számítva arra, hogy megnyílik a jelenlegi berlini repülőtereknél jóval nagyobb kapacitású új légikikötő.

A csaknem 2000 futballpályányi területet elfoglaló repülőtér évi 27 millió utas fogadására alkalmas. 2006-ban kezdték építeni, és különböző tervezési és kivitelezési problémák miatt még mindig nem fejezték be a munkát. A jelenlegi ütemterv szerint 2013. október 27-én indul a forgalom a BER-en.

Az átadást eredetileg 2011 novemberére tervezték, majd 2012 júniusára helyezték át a nyitás dátumát. Az Air Berlin a júniusi induláshoz igazította üzleti terveit, de alig néhány héttel korábban kiderült, hogy csak jövőre adhatják át a létesítményt. A légitársaság nem közölte, hogy pontosan mekkora kár érte eddig és mivel számol a nyitásig tartó csaknem egyéves időszakot tekintve. Sajtójelentések szerint a csúszás miatti bevételkiesés és extra költségek eddig 50-80 millió euró közötti terhet jelentenek az Air Berlinnek, a végösszeg pedig 180 millió euró körül lehet.

Az egykori NDK területén indult eddigi legnagyobb szabású beruházást végző projekttársaság – amelyet a német állam, Brandenburg tartomány és a tartományi rangú főváros alapított – további kártérítési perekre is számíthat. Perelhetnek többek között a terminálon kialakított üzlethelységek bérlői, akik a júniusi indulásra készülve alkalmaztak munkaerőt és töltötték fel készleteiket.