2024 március 29

Design tárgyak nem mindennapi emberektől

A Design Randi-projekt 2014-ben indult azzal a céllal, hogy a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozások, műhelyek olyan egyedi tárgyakat gyárthassanak, melyekkel egyszerre hívják fel a figyelmet a fogyatékos emberek munkalehetőségeire és a kortárs design szerepére. A programot koordináló Salva Vita Alapítvány ezzel a vállalkozások és a hazai designerek felé is példaértékű lépést tett, hiszen a társadalmi integráció szerepét a munkahelyi környezetbe emelték át.

A megváltozott munkaképességű emberek alkotóképességére, kitartására hívja fel a figyelmet

Az esemény 10 cég és 20 designer együttműködésével indult, idén 18 cég és 30 tervező regisztrált. Az Alapítvány a március 19-i, 2. Design Randit megelőző sajtótájékoztatón jelentette be a Segítő Vásárlás webshop indulását – így mostantól a Segítő Vásárlás védjeggyel ellátott termékek, köztük a designerek és vállalkozások együttműködéséből született design tárgyak is megvásárolhatóak online a bolt.segitovasarlas.hu oldalon. A védjegy jelzi a vásárlók számára, hogy a tárgyak védett, azaz fogyatékos embereket foglalkoztatató munkahelyeken készülnek. A Design Randi kiemelt termékeinek sikerét mutatja, hogy 2014 év végén bekerültek az Ajándék Terminálba, a Design Terminál karácsonyi vásárának kínálatába is.

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontos üzenetnek tartja, hogy a Design Randi és a Segítő Vásárlás-program a megváltozott munkaképességű emberek alkotóképességére, kitartására hívja fel a figyelmet: “Nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy bemutatjuk az általuk előállított termékeket, a most nyíló webshoppal pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy az ország minden részén elérhetőek legyenek ezek az egyedi tárgyak.”

A szemléletváltáson túl gyakorlati jelentősége is van

A Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Vég Katalin a sajtótájékoztatón elmondta: “A Segítő Vásárláshoz 2013-as indulása óta már több mint 50 cég és szervezet csatlakozott és körülbelül 16 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik a Segítő Vásárlás partnercégeinél. A webshopban az általuk készített termékek kaphatóak majd, amelyek a kortárs design szellemiségét hirdetik és felhívják a figyelmet a tudatos vásárlás fontosságára.”

A KSH adatai szerint Magyarországon 767 ezer megváltozott munkaképességű ember él, akiknek mindössze 18,1%-a foglakoztatott. A fogyatékos emberek száma itthon 490.578 ezer, akik közül 65.581 foglalkoztatottat jegyeztek be. A Segítő Vásárlás programot működtető Salva Vita Alapítvány azért dolgozik, hogy mindkét csoportban növekedjen a foglalkoztatottak aránya.

A Segítő Vásárlásnak és a Design Randinak a szemléletváltáson túl gyakorlati jelentősége is van: a programban részt vevő munkahelyeknek nyújt segítséget abban, hogy stabilak és piacképesek legyenek. A webshop arcának és nagykövetének olyan személyt kértek fel, aki ezt az üzenetet hitelesen képviseli – Weisz Fanni hallássérült modellt.

“Az elkészülő kortárs design termékek révén talán a fiatalabb korosztályok is könnyebben megszólíthatóak. Őket is képviselve, örömmel adtam az ‘arcomat’ a kezdeményezéshez; hogy még többük számára jelezzem, milyen fontos segíteni a fogyatékos emberek és a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációját.” – mondta el a sajtótájékoztatón.