2024 március 28

Egerbe helyezi át brémai termelését a Bosch

A két telephelyen jelenleg is gyártják ezt a terméket. A tervek szerint a brémai termelést leállítják és áthelyezik Egerbe, emiatt a német üzemben mintegy 240 állás fog megszűnni. A leépítés kapcsán a Bosch hamarosan egyeztetéseket kezdeményez a munkavállalók érdekképviseletével – tették hozzá. Jelezték: Brémában a Bosch Automotive Steering a fejlesztésre kívánja helyezni a hangsúlyt a jövőben. A jelenlegi és jövőbeli projekteken mintegy 30 tapasztalt szakemberből álló csapat dolgozik majd. Vendôme-ban az átszervezés mintegy 50 munkahely megszűnésével jár, elsősorban a fejlesztési és beszerzési területen. A közlemény kitér arra is: több más ipari vállalathoz hasonlóan a Bosch Automotive Steering is érzi a piac visszaesését, és abból indul ki, hogy a kormányrendszerek iránti kereslet hosszú távon a jelenlegi alacsony szintre áll be. Ezen kívül jelentősen nőtt a verseny- és árnyomás, ami további komoly forgalomcsökkenést hozott ebben az üzleti szegmensben. A Bosch-csoport világszerte mintegy 410 000 munkatársat foglalkoztat és 78,5 milliárd euró árbevételt ért el 2018-ban. A cégcsoport négy üzleti területen: a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika végzi tevékenységét. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. A Bosch-csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 460 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt.

Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A Bosch 68 700 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, világszerte közel 130 telephelyen. A Mobilitási Megoldások a Bosch-csoport legnagyobb üzletága, amely 2018-ban 47,6 milliárd euróval (61 százalékkal) járult hozzá a forgalomhoz. Ezzel a technológiai vállalat a járműipar egyik vezető beszállítója.