2024 március 28

Európai Bizottság: a bizottság nem részérdekeket szolgál,kötelessége az EU jogszabályainak alkalmazásának biztosítása

A budapesti uniós képviselet a magyar Agrárminisztérium (AM) a magyar földtörvényre vonatkozó kötelezettségszegési eljárásban hozott uniós bírósági döntést kommentáló nyilatkozatára reagáló kommünikében hangsúlyozta: az Európai Bizottság úgy látta, hogy a magyar szabályozás a haszonélvezeti jog megszüntetésével sértette a határokon átnyúló tevékenységet folytató uniós polgárok mezőgazdasági földhasználatára vonatkozó rendelkezéseket. Mint írták, a Bizottság 2014 októberében kötelezettségszegési eljárás formában párbeszédet indított abból a célból, hogy a magyar jogszabályok összhangba kerüljenek az uniós joggal. Miután Magyarország nem hozott intézkedéseket a helyzet orvoslására, 2016 júniusában az uniós bírósághoz fordult. Az Európai Unió intézményei és a tagállamok közötti őszinte és lojális együttműködés, illetve a közösen elfogadott uniós jogszabályok érvényesülésének alapja az uniós bíróság döntéseinek mind az uniós intézmények, mind a tagállamok hatóságai részéről történő tudomásulvétele – szögezték le. Hangsúlyozták, az Európai Unió szívén viseli az európai – köztük a magyar – gazdák sorsát és sikerét. A Közös Agrárpolitikán (KAP) keresztül támogatja mind a 22 millió európai gazdálkodó és mezőgazdasági dolgozó munkáját, valamint az adott ország igényeihez igazított vidékfejlesztési projekteket, ezzel is biztosítva a stabil, változatos és biztonságos élelmiszerellátást az unió 500 millió polgárának – tették hozzá. Az Európai Unió Bírósága kedden hozott ítéletében azt állapította meg, hogy az érintett magyar szabályozás a Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogok megszüntetésével megszegte a tőke szabad mozgásának elvéből és az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeket. Az Agrárminisztérium az Európai Unió luxemburgi bíróságának ítéletére reagáló keddi közleményében kijelentette: Brüsszel a külföldi spekulánsok érdekeit védve támadja a 2014 óta érvényben lévő magyar földtörvényt. A tárca közleményében leszögezte, a kormány mindent megtesz a magyar föld és magyar gazdák védelmében, mert a magyar földet magyar kézben kell tartani, és meg kell védeni a külföldi spekulánsoktól. Kiáll a magyar gazdák petíciója mellett is, amely elfogadhatatlannak nevezi, hogy Brüsszel az agrártámogatások csökkentéséből akar még többet költeni a migránsokra. A közlemény felidézte, hogy a magyar törvény sok más uniós tagállaméhoz hasonlóan korlátozza a termőföld tulajdonának megszerzését és használatát külföldiek számára, véget vetve a nemzeti érdekeket feladó balliberális földpolitikának, amellyel zsebszerződésekkel spekulánsok kezére játszotta a magyar földeket. A jogszabály – mint írták – több százezer hektárnyi területet mentett meg attól, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma után spekulánsoké legyen.