2024 április 19

Felviheti az ingatlanok árát a távhő

A Főtáv Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesi tisztét is betöltő szakember a konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a távhő a jövőben Magyarországon is egyre fontosabb szerepet fog játszani az energiapolitikai és energiahatékonysági célok megvalósításában.

Az Európai Unió új energiahatékonysági direktívája komoly szerepet szán a távhőnek abban, hogy az energiapolitikai célkitűzések, a megújuló energiák részarányának növelése, energiahatékonyság- és megtakarítás, az üvegházhatás-csökkentés megvalósuljanak – tette hozzá.

Orbán Tibor szerint a versenyképes távhőnek három pillére van: fejleszteni kell az infrastruktúra hőtermelési oldalát, azaz „olcsó hőt kell tölteni” a csőbe, de ugyanilyen fontos a meglévő vezetékhálózat és a hőközpontok rekonstrukciója is. Elengedhetetlennek nevezte az önkormányzati kézben lévő távhőszolgáltatók költséghatékony és piacorientált működtetését. A szakember az MTI kérdésére elmondta: a szektor szereplőinek azon kell dolgozniuk, hogy az uniós forrásokból minél több fejlesztési forráshoz jussanak. Csak a hőközpontok fejlesztésére országosan legalább 50 milliárd forintos forrásra lenne szükség, ezt az összeget a távhőszolgáltatók önerőből nem tudják kigazdálkodni. A szektorba a 2007 és 2013 közötti uniós ciklusban nagyjából 11-12 milliárd forint EU-forrás jutott.

Arday Balázs, a Nyírségi Távhőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt szezonban minimális szolgáltatási kimaradások voltak Nyíregyházán, ami a több mint negyven éves hálózat korát figyelembe véve jó eredmény. A megyeszékhely 16 ezer háztartásában távhővel fűtenek, ezért ez kiemelt területnek tekinthető – mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere. A városvezető szerint az elindított programokban Nyíregyháza élen jár, ám itt is problémát jelent a hálózat állapota. Az elmúlt időszakban több rekonstrukciós beruházás indult el, valamint a kintlévőségek beszedésére is különböző akciókat hirdettek meg – tette hozzá a polgármester.

A 9. Regionális Távhőkonferencián a távhőszolgáltatás jelenlegi helyzetét, a megvalósult és a jövőbeni fejlesztéseket és a szektor lehetséges fejlődési irányait vitatták meg a résztvevők.