2024 március 28

Fiatalság, bolondság

Napjainknak egyik nagyon komoly problémája a megugró infláció. A koronavírus utána gazdasági újjászületés és a monetáris és fiskális ösztönzőeszközök hada alaposan felverte az árakat Magyarországon is. Annyira, hogy a jegybank már hónapok óta emeli a kamatokat, hogy a közel évtizedes csúcson lévő inflációt letörje. És a pénzromlás persze nem tesz jót a forint árfolyamának sem, nem is vagyunk olyan túl messze a történelmi mélypontoktól.

Lehet ezt ugyanakkor másik megvilágosításban is kezelni. A minap egy éjszaki buszon egy fiatal pár utazott, a pár hölgy tagja meglehetősen illuminált állapotban tette mindezt. Mikor leszálláshoz készülődve vonultak a hátsó ajtóhoz, igen nehéz volt megtartani őt társának, hogy el ne essék. Érkezett is a mogorva komment egy buszon ülő úrtól: „Fogja már meg a fene vigye el mert elesik”.

A lány azonban rögtön kijózanodott a rosszindulatú megjegyzés hallatán, és így reagált: „Nem esek el uram, stabil vagyok, mint a magyar forint, csak kicsit inflálódok, jó?”

Egyszerre humoros és groteszk volt az egyébként logikailag egészen helyes érvelés a stabilan állás és a részegség, valamint a forint árfolyama és az infláció összefüggésében. Legalábbis a busz közönsége sem erre a válaszra számított, de az biztos, hogy lélekben rögtön a jókedvű fiatal hölgy mellé álltak, s kevésbé szimpatizáltak az ezután egyébként elhallgató úrral.

Ha vannak az életnek apró örömei és rádöbbenései, akkor ez valószínűleg közéjük tartozik; és végső soron valószínűleg rajtunk múlik, hogy egy lenézendő részeg lányt látunk, vagy egy hámból kirúgó humoros, és minden valószínűség szerint intelligens (tán közgazdász) hölgyet. Érdemes már csak azért is az utóbbit, mert ki tudja, mit hoz a negyedik hullám, és meddig nevethetünk fesztelenül egy éjszakai buszon.

Talán pár év múlva hasonlóan boldog család lesz a pár, mint aznap éjjel a buszon (www.shutterstock.com)