Jordan szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen a fejlett ipari országok a monetáris politika lazításával próbálják élénkíteni saját gazdaságukat, dacára annak, hogy a rendkívül laza jegybanki politika előbb-utóbb torzulásokhoz is vezethet. A svájci jegybankelnök szerint abban bízhatunk, hogy a gazdaságok talpra állása megelőzi majd az esetleges inflációs felfutást, de nyilván ez csak elmélet, s kíváncsian várja mindenki, vajon mi fog megtörténni a gyakorlatban.Az EUR/CHF kurzus a svájci jegybankelnök szavaira 1,26 közelébe 2011 májusa óta nem látott szintre emelkedett, az USD/CHF árfolyam 0,97 fölé pattant, továbbra is útban van a paritás (1,00) felé, a CHF/HUF keresztárfolyam pedig – a hazai frankhitelesek örömére – 230 alá csúszott, ahol utoljára tavaly nyáron, illetve tavaly ősszel járt.

Jordan leszögezte, hogy Svájc továbbra sem kíván csatlakozni az eurozónához és nem szándékozik értékesíteni egyetlen unciát sem a több mint 1000 tonnát meghaladó aranytartalékaiból.

A svájci jegybank 2011 szeptemberében állította fel az 1,20-as árfolyamgátat az euróval szemben, hogy megvédje a gazdaságot a recessziótól és a deflációtól. Emellett az irányadó kamatlábat gyakorlatilag nulla közelébe csökkentette, sőt a kereskedelmi bankok már negatív betéti kamatot is alkalmaztak azért, hogy növelni tudják a kamatmarzsot és ezáltal a nyereségességüket is.

A frank felértékelődése gyakorlatilag 2008-ban a jelzálogpiaci krízis nyomán indult el, majd pedig az euróválság kirobbanása és fokozatos elmélyülése nyomán, nagyjából 2010 tavaszától vált lavinaszerűvé, hiszen az euró, mint tartalékeszköz iránti bizalom alapjaiban megingott, s vele szemben a svájci frank jó menedéknek számított. Azzal, hogy a fejlett piaci jegybankok pénznyomtatásba kezdtek és nullára csökkentették a kamatlábakat (leértékelődött többek között az amerikai dollár, az angol font, az euró, majd pedig idén megborult a japán jen is), csak tovább növelték az alpesi deviza vonzerejét a tartalékeszközök között. Svájc kiváló adóskockázati besorolása (AAA), valamint uniós szinten kiemelkedően alacsony munkanélküliségi rátája, pénzügyi stabilitása mind-mind a frank vásárlására ösztönözték a menedéket kereső befektetőket.

A frank erősödése viszont fokozatosan versenyhátrányba szorította a svájci exportőröket, visszafogta az inflációt, fékezte a gazdasági teljesítményt, ugyanakkor az alacsony belföldi kamatszint tovább ösztönözte a fogyasztást és fűtötte az ingatlanpiacot, amelyet hosszabb távon kockázatosnak vél a központi bank.

A frank gyengülése akkor válhat tehát erőteljesebbé, ha az alpesi jegybank beavatkozik, vagy az euroövezet iránti bizalom ismét erősödne, továbbá amennyiben Amerikában szigorúbbá válna a monetáris politika. Mivel a japán jen súlya a nemzetközi tartalékokban és a devizapiaci forgalomban sokkal kisebb, mint az euróé és a dolláré, ezért a japán pénznyomtatás érdemben nem képes ellensúlyozni a frank gyengülését.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tegnap ismét azt javasolta a svájci jegybanknak, hogy süllyessze negatív tartományba a kereskedelmi bankok többlettartalékaira jegyzett kamatlábat, így a kereskedelmi bankok arra kényszerülnek, hogy megemeljék a jelzálogkamataikat és ez végső soron jegelheti az ingatlanpiaci felfutást, szűkössé teheti a hitelpiacot.

Thomas Jordan SNB-elnök ma délelőtt elmondta, hogy nem számít különösebb inflációs felfutásra a közeljövőben, főleg, hogy a fogyasztói árak 19 hónapja zuhannak, s idén 0,2%-os defláció jósolható az alpesi országban, kb. 1,5%-os gazdasági növekedés mellett.

A svájci jegybanknak nem volt könnyű dolga, ami az árfolyamgát védelmét illeti, hiszen a devizatartalékai eközben a GDP háromnegyedére duzzadtak, melyben az euró súlya hónapokon át túllépte az 50%-ot is. A tartalékok emelkedése viszont kezd megtorpanni, ami jelzi, hogy most már kisebb erőfeszítéssel is tartható az 1,20-as küszöb, főleg úgy, hogy az árfolyam már kb. 5%-kal rugaszkodott el attól.

A frank további leértékelődéséhez az kellene, hogy a jegybank éljen a fent említett monetáris politikai eszközökkel és úgy döntsön, hogy tovább élénkíti a hazai gazdaságot, de nagymértékben függ a többi jegybank, különösképpen a Fed és az EKB monetáris politikájától is.

Az eurót stabilizálná például az, ha az eurozónának lassan, fokozatosan sikerülne kilábalnia a recesszióból anélkül, hogy az Európai Központi Bank (EKB) radikális eszközökhöz folyamodna (pl. fedezetlen eszközvásárlások, negatív betéti kamatszint). Az euró piacán fordulatot hozott a tavaly nyár végén Mario Draghi EKB-elnök által meghirdetett új kötvényvásárlási program (OMT), amely védőhálóként ereszkedik immár az euroövezet kötvénypiaca fölé és a hozamok csökkenését eredményezte, végső soron a pénzpiac töredezettségét csökkentette. Ezt követően az EUR/CHF árfolyam már kezdett eltávolodni az 1,20-as küszöbtől. A fiskális fegyelem fenntartása és a költségvetési politikák koordinálása, továbbá a bankunió felé irányuló lépések kulcsfontosságúak az euró jövőbeli teljesítménye és stabilitása szempontjából.

Az amerikai dollár alól kihúzta a talajt a Fed azzal, hogy 2009-ben elindította a fedezetlen kötvényvásárlásokat (QE), majd pedig tavaly év végén korlátlan pénznyomtatást hirdetett meg, amint az amerikai gazdaság behúzta a féket. Idén már érdemi javulást láthattunk az amerikai gazdasági mutatókban és a Fed-kormányzók beszélni kezdtek a pénzpumpa esetleges lassításáról, ill. annak év végi leállításáról is, amely a zöldhasú széleskörű felértékelődéséhez vezetett és magasba emelte az USD/CHF devizapárt.