2024 március 28

Green Holidays: bizonytalan a kártalanítás

Még nincs mindenről összeírás

A kárigényeket július 31-éig lehet bejelenteni, így addig nem tudni, mekkora részét fedezi a garancia az igényeknek. Arról még nincs összesítés, hogy mekkora a már beérkezett kárigények összege, és azt sem lehet még tudni, hogy ezek közül melyek jogosak – tette hozzá.

A garancia három célra használható fel, az utasok hazahozatalára, a kényszerű kinttartózkodás finanszírozására és a befizetett részvételi díjak visszatérítésére – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kint rekedt utasokat már hazahozták, ezután következik a kényszerű kintmaradáshoz kapcsolódó költségek megtérítése, és végül kártalanítják azokat, akik befizették az utat, de a Green Holidays csődje miatt már nem tudtak részt venni a nyaraláson. Ha az 500 millió forintos összeg erre nem lenne elég, akkor arányosan teljesít a biztosító – közölte Gilyén Ágnes.

Egyre fontosabb, milyen utazási irodát választunk

A Green Holidays napokban bejelentett csődje, és a több száz pórul járt, illetve külföldön rekedt utas szomorú esete ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a megfelelő utaztató partner kiválasztása.

A legnagyobb hazai online utazásközvetítő ügynökség, a legtöbb magyarországi utazási irodával együttműködő Invia.hu cégvezetője, Zakar Jozef összefoglalta azokat a szempontokat, amelyeket mindenkinek érdemes mérlegelnie, amikor tervezni kezdi a külföldi vakációját.

A legfontosabb szempontok

A folyamatos működés, a szakmai múlt a legfontosabb két jellemző, ami segíthet a megfelelő utazási partner megtalálásában – hangsúlyozza az Invia.hu szakembere. Zakar Jozef szerint a komoly utazási irodák a sok éves tapasztalatuk, az általuk nyújtott, egyedülállóan széles kínálat, illetve annak összehasonlíthatósága, valamint az utazásokhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások értékesítése révén időt, energiát és pénzt spórolnak az őket választó utasoknak.

Szakértelmük, az érkezéstől az indulásig megszervezett és előkészített utak, a magyar nyelvű asszisztencia, a fakultatív programok, a transzferek viszont mind szakértelmet és munkát igényelnek.

Igaz, ez nem feltétlenül a legolcsóbb megoldást jelenti, azonban jellemzően még mindig kisebb költséget jelent forintban, mint amit nyújt hozzáadott értékben, szabadidőben és kényelemben.

A kétkedés is fontos

„Épp emiatt érdemes legalábbis kétkedve közelíteni, ha egy iroda folyamatosan bámulatos akciókat hirdet, amelyek során az egy hetes, all inclusive tengerparti kényeztetés egy sokcsillagos, csupa ingyenes szolgáltatást nyújtó szállodában pont annyiba kerül, mint egy faház egy hétvégére, önellátással, zenés felárral a faluszéli campingben.” – hangsúlyozta Zakar Jozef.