2024 március 29

Házasság és egyenlőtlenség – Így választanak párt a milliomos nők

A legalább 3 millió dolláros befektethető eszközzel rendelkező nők 52 százaléka olyan személlyel köt házasságot vagy létesít élettársi kapcsolatot, aki egyenlő vagy nagyobb vagyonnal rendelkezik – írja a Bloomberg.

box_házasság_nagyA kutatásban résztvevő nők 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyenlő anyagi háttérrel rendelkező párt választott, míg csupán 22 százalékuk mondta, hogy nagyobb vagyonnal rendelkezett a társánál.

Meglepő egyenlőtlenség

A felmérésből kiderül, hogy a nemek közti jövedelmi egyenlőtlenség igen látványos. A megkérdezettek csupán harmada nyilatkozott úgy, hogy ő az elsődleges kereső a családban, vagy legalább ugyanannyit keres, mint a párja. A 2012-es hivatalos amerikai adatok szerint a teljes állásban dolgozó nők medián jövedelme 77 százaléka volt a férfiakénak.

Igencsak ritka, hogy a nők a férfiakkal azonos pénzügyi lábon álljanak – nyilatkozta a Bloombergnek Deborah Soon, a New York-i Catalyst alelnöke, mely vállalat a nők munkaerő-piaci helyzetét kutatja. A nők általában később kezdenek karriert építeni, mint a férfiak, ami miatt alapvetően hátrányból indulnak a vagyongyűjtés terén. Emellett további lehetőségektől esnek el, amikor úgy döntenek, hogy felhagynak a munkájukkal a gyereknevelés érdekében.

gazdag 130114Vezetői egyensúlytalanság

A Catalyst felmérése szerint a Fortune 500 vállalatában a nők mindössze 4,8 százalékban látnak el vezérigazgatói tisztséget, 8,1 százalékuk tartozik a legfelső keresetűek közé, és 16,9 százalékban foglalnak helyet az igazgatótanácsokban.

A 680 nem U.S. Trust ügyfél részvételével elvégzett éves nemzeti felmérésből pedig az derül ki, hogy 43 százaléknyi női válaszadónak mindössze a harmada rendelkezik több mint 10 millió dollár értékű befektethető eszközzel.

Az eldugott készpénz

A milliomosok még mindig komoly összeget tartanak készpénzben. A felmérés szerint azonban a nők hajlamosabbak arra, hogy készpénzben tartsák a vagyonukat. A válaszadók 60 százaléka nyilatkozta, hogy nagyobb értékű készpénzzel rendelkezik, míg ez az arány egy évvel korábban csupán 56 százalék volt.