2024 március 29

Izrael: „A saját feltételeinkkel fejezzük be a háborút”

Mark Regev izraeli miniszterelnöki főtanácsadó a CNN-nek nyilatkozva kijelentette, hogy a Hamász elleni háború Izrael feltételei szerint fog véget érni, katonailag és politikailag is felszámolva a militáns csoportot.

„A Gázai övezetben nem lesznek olyan terrorszervezetek, amelyek úgy támadhatnak minket, mint ahogyan az október 7-én is váratlanul, brutálisan megtörtént. Ennek vége. Ezt nem tűrjük tovább!” – mondta el a CNN-nek Regev, miközben azt is hozzátette, hogy jelenleg nem fontos, mennyi ideig tart a háború ezen szakasza.

Katasztrofális körülmények uralkodnak a Gázai övezetben.

Az izraeli miniszterelnöki főtanácsadót a halottak és sebesültek számáról, valamint a gázai humanitárius válságról is kérdezték. Mark Regev megkérdőjelezte Gázából érkező számadatokat az áldozatokról, mert „nincs független ellenőrzés.”

Izrael, Gázai Övezetben, háború, Hamász

Komoly pusztítás érte a Gázai övezetet az elmúlt két hét alatt. Izrael már több utalást is tett arra is, hogy már nagyon közel járnak a szárazföldi offenzíva elindításához. Már a tervet is felvázolta az izraeli védelmi miniszter.

Friss hír a túszok számáról

Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője hétfőn elmondta, hogy a Hamász jelenleg 222 embert tart túszként fogva, köztük külföldieket is. Hagari az újságíróknak elmondta, hogy a külföldiek aránya a 222 fő között nem alacsony. Megnyugtatta a közvéleményt, hogy „minden módon azon dolgozunk, hogy kiszabadítsuk a túszokat és hazahozzuk őket.”

A Hamász korábban hangsúlyozta, hogy addig nem egyezik bele semmilyen túszcserébe, amíg – a szervezet megfogalmazása szerint – Izrael be nem fejezi „agresszióját” Gázában.

Forrás: Teletrader

Borítókép forrása: www.shutterstock.com