2024 március 29

Jótékonysági árveréssel ünnepel a 150 éves magyar tőzsde

Ünnepel a tőzsde

A magyar tőkepiachoz kötődő, illusztris szereplők részvételével és felajánlásaival zajló jótékonysági árverést rendez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a magyar tőzsde 150 éves születésnapja alkalmából. A nagyszabású aukción a magyar tőzsde történetét sok esetben személyes emlékeken keresztül bemutató relikviák kerülnek kalapács alá 2014. június 17-én. Az árverés fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

A magyar tőzsde 150 éves története során a hazai tőkepiac egyik meghatározó intézményévé, és a magyar gazdaságtörténet megkerülhetetlen részévé vált. A másfél évszázados időszakban gyakran fellendülések és megtorpanások váltották egymást, sőt, a pesti parkett a XX. század történelmi viharaiban nemegyszer bezárásra is kényszerült, de mindig újranyitott, ahogy a rendszerváltozás első évében is, hirdetve a szabad tőkepiac gazdasági jelentőségét. A BÉT ezt a jelentőségteljes, történelmi léptékű időszakot kívánja megünnepelni a jótékonysági árveréssel.

Különleges tárgyak az aukción

Ebből az alkalomból a tőzsde közjogi méltóságokat, többek között Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a magyar tőkepiac illusztris szereplőit, a budapesti tőzsdén jegyzett négy legnagyobb tőzsdei forgalmú cég vezetőjét, a tőzsde volt és jelenlegi elnökeit, alelnökeit, valamint André Kostolany, a BÉT örökös tiszteletbeli elnökének özvegyét kérte fel, hogy olyan tárgyi emlékeket ajánljanak fel, amelyek a magyar tőkepiac történetét mutatják be, sok esetben személyes emlékeket is felidézve. Az árverésen a 22 személy által felajánlott tárgyak között olyan különlegességek szerepelnek, mint például:

• Áder János köztársasági elnök által dedikált emléklap;

• Orbán Viktor miniszterelnök töltőtolla, mellyel stratégiai fontosságú dokumentumokat írt alá 2010 óta;

• Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök által dedikált fotómontázs;

• André Kostolany hagyatékából számos értékes és egyedi tárgy;

• a Budapesti Értéktőzsde csengőjének aranyozott kicsinyített másolata;

• a Budapesti Értéktőzsde eredeti Alapító Okirata, amelyben negyvenkét évnyi kényszerszünet után, 1990-ben döntöttek a Budapesti Értéktőzsde megalapításáról.

A fentieken kívül kalapács alá kerülnek többek között műtárgyak, eredeti, történelmi jelentőségű részvények, valamint a tőzsdét ábrázoló korabeli, értékes képek, könyvek, tusrajzok is. A jótékonysági aukció katalógusa az összes felajánlott tárggyal megtekinthető a www.bet150.hu oldalon.

Alapítványokat támogatnak

A BÉT a Winkler Nóra által vezetett árverésből befolyó összeget a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére korábban létrejött Pénziránytű Alapítvány, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügyi Tanszék Alapítványa számára ajánlja fel.

A két alapítvány támogatásával a BÉT hosszú távú célja, hogy fejlessze a pénzügyi kultúrát, így az emberek mindennapi életük során megalapozottabb döntéseket hozhassanak megtakarításaikkal, pénzügyeikkel kapcsolatban. A BÉT meggyőződése, hogy ezen célok eléréséhez az oktatás támogatása az egyik leghatékonyabb eszköz, mivel a mai iskolások és egyetemisták a jövő munkavállalóiként fontos szerepet töltenek majd be a magyar gazdaságban.

A jótékonysági árverést beharangozó videó: