2024 március 28

Juttatás a munkavállalónak? Ezt ellenőrizheti a NAV

Kedvelték az utalványokat

Mikor a munkavállalók motiválása, anyagi ösztönzése kerül szóba, a munkáltatói oldal alapvető célja, hogy a lehető legkisebb költségnövekedés mellett biztosítsa a lehető legnagyobb nettó jövedelememelést a munkavállalók számára – írja az adószakértő.

Nem változott a cafeteriát adó kkv-k arányaEnnek megvalósításához kisebb-nagyobb változtatásokkal, de már hosszú évek óta számos, a bruttó bérhez viszonyítva kedvezőbb adózású, vagy akár adómentes, azonban a célhoz kötött felhasználhatóságuk révén kevésbé likvid juttatásforma áll a munkáltatók rendelkezésére. Mivel a bruttóbér-emelés költségvonzatához képest egy adómentes juttatásforma révén a munkavállalók majdnem kétszer nagyobb „elkölthető” jövedelemre tehetnek szert, így ezen lehetőség iránt évről-évre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott.

Utalványtőzsdére mentek

Ezt kihasználva az utalványkibocsátók újabb és újabb, a munkáltatók által akár adómentesen is adható utalványtípusokat dobtak piacra az elmúlt években. A szigorú felhasználási kritériumok miatt, illetve a már előre láthatóan kisebb valós igény miatt (pl.: számítógéphasználat, munkaruházati termék, sportrendezvény belépő) a megszerzett utalványok egy része gyakran vált feleslegessé a munkavállalók számára, mely utat nyitott az utalványok „másodlagos piacának”.

Az adómentes utalványok kezdetben csak az ismerősök között kezdtek el más utalványok vagy készpénz ellenében gazdát cserélni, azonban gyorsan kialakultak ennek intézményesített formái – mint például az egyik utalvány-kibocsátó által üzemeltetett ún. „utalványtőzsde” is, melyek révén a munkavállalók az általuk adómentesen megszerzett, de gyakorlatilag használhatatlan utalványokat rövid időn belül olyan szélesebb körben is felhasználható utalványokra cserélhették, melyeket a munkáltatójuk csak adófizetés mellett juttathatott volna számukra.

számológép 121208Változtak a szabályok

A fenti spórolási szempontok miatt csábító lehet a munkaadók számára az adómentes utalványjuttatás a béremeléssel szemben. Óvatosságra intő jel azonban, hogy miután a 2014. januári szja-változások egyik eleme a visszaváltható utalványok kérdésköre volt – annak használatát korlátozva, év közben szükségét látta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttesen tájékoztatót adjon ki ugyanebben a témában. Az év eleji törvénymódosítás a visszaváltható, pénzzé tehető utalványok körét kizárta mind az adómentes, mind pedig a kedvezményes adózási körből.

Mindez a módosítás indokolása szerint is csak pontosításnak, nem pedig új előírásnak tekintendő, mivel a kialakult gyakorlat a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik. Nyár elején ugyanezen alapelvre hivatkozva mondta ki az NGM és a NAV közös tájékoztatójában, hogy nem csupán a visszaváltható, hanem a más utalványra becserélhető utalványok sem juttathatóak adómentesen.

Kiemelt figyelmet kapnak az utalványok

szerződés_nagyító_üzletkötés_123rfMindez azt jelenti, hogy most félniük kell azoknak a munkáltatóknak, akik az elmúlt években adófizetés nélkül juttattak utalványokat munkavállalóik számára? Nos, mivel az utóbbi bő fél évben kétszer is téma volt az adómentes utalványok kérdésköre, joggal számíthatunk arra, hogy a NAV-ellenőrzések során ezentúl kiemelt figyelmet fordítanak eme juttatásokra. Kategorikusan nem jelenthető ki, hogy minden adómentes utalványjuttatás adókockázatot rejt magában, azonban bölcs dolog e juttatási forma bevezetése előtt – de az önellenőrzés lehetőségét kihasználandó, akár utólag is – tüzetesen áttanulmányozni az utalványra vonatkozó szerződési feltételeket, az utalvány kibocsátójának hirdetéseit, illetve minden, az adott utalvány gyakorlati használatával kapcsolatos információt.

Ahogyan az az NGM és a NAV közös tájékoztatójában is kiemelésre kerül, adó- és járulékköteles bérjövedelemnek minősül az utalvány juttatás, amennyiben a rendelkezésre álló dokumentumok, információk alapján arra lehet következtetni, hogy az utalványkibocsátón vagy a vele szoros kapcsolatban álló más szervezeten keresztül lehetőség van az adott utalvány készpénzre vagy más utalványfajtára való beváltására. Ezt az adókockázat elkerülése érdekében mindenképpen figyelembe kell venniük a béren kívüli juttatásban gondolkodó cégeknek!