2024 március 28

Klímavédelem – Áder: Magyarország lépéselőnyben van, de van mégtennivaló

A köztársasági elnök a somogyi megyeszékhely önkormányzata
által először szervezett klímanap zárásaként tartott előadást,
amelyben arról beszélt, hogy minden állam keresi a válaszokat,
miként tarthatja fenn az eddigi életszínvonalat, és miként
csökkentheti a környezetszennyezést.

Magyarország ebből a szempontból lépéselőnyben van, mert míg
sok más országnak „csak álom, jobb esetben terv”, hogy jelentősen
mérsékelje az üvegházhatású gázok kibocsátását, addig nálunk 25 év
alatt 40 százalékkal sikerült csökkenteni. Mindez azonban nem
jelenti azt, hogy ne lenne még tennivalónk – mondta Áder János.

Hozzátette: kevés olyan ország van, ahol negyedszázad alatt 31
százalékkal nőtt a GDP, miközben az energiafelhasználás közel 20
százalékkal mérséklődött. Magyarázata szerint ez annak is
köszönhető, hogy a szennyező nehézipar összeomlása után modernebb
technológiák jelentek meg.

Magyarország a klímateljesítményt mérő indexek alapján jelenleg
a 11. helyen áll a világ országainak sorában – emelte ki az államfő.

Szólt arról, hogy decemberben Párizsban tartják a klímacsúcsot,
amelyen Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezésére –
Magyarország elsőkénti csatlakozásával – egymilliárd ember
aláírásával szeretnék nyomatékosítani, hogy a Föld védelme
érdekében a jelenleg ismertnél „ambiciózusabb megállapodásra” van
szükség. „Ez alapvetően mindannyiunkat, gyerekeinket, unokáinkat
érintő kérdés” – fogalmazta meg Áder János.

A több száz résztvevő előtt elmondta, hogy „a legek nyara volt”
a legutóbbi Magyarországon és az egész világon. Emlékeztetett a
számos hőségriadóra, az özönvízszerű esőzésekre a fővárosban és a
Balatonnál, miközben a Tiszán minden idők legalacsonyabb vízállását
mérték.

Szólt a világban tapasztalható kedvezőtlen folyamatokról is,
említette egyebek mellett a szén-dioxid szintjének ipari forradalom
óta tartó növekedését, illetve a Föld hőmérsékletének az utóbbi
néhány évben felgyorsult emelkedését.

Áder János idézte az ENSZ tudományos tanácsadó testületének
többezer oldalas tanulmányát, amelyben 270 tudós arra figyelmeztet,
hogy „önkizsákmányoló, Földkizsákmányoló stratégiánk” folytatása
miatt bolygónk veszélyben van. A gyakoribb áradások és aszályok
miatt „vízválság” fenyeget, jelentős természeti katasztrófákra és
az élelmiszertermelés feltételeinek romlására is számítanunk kell –
hangsúlyozta.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a
neves Lloyd’s biztosító egy-egy elemzését említve beszélt arról is,
hogy 2050-re az emberiség létszáma 9 milliárd fölé nő, miközben az
élelmiszerszükséglet 2009-hez képest megduplázódik.

Erősödnek a politikai és társadalmi konfliktusok, a szíriai
válság kirobbanásának egyik oka is egy három évig tartó aszály
volt. A népvándorlás tömege a klímaváltozás hatására jóval nagyobb
lesz, akár egymilliárd ember is felkerekedhet egy amerikai kutatás
szerint, hogy új lakóhelyet keressen magának a megváltozott
körülmények miatt – taglalta a köztársasági elnök.

Jelezte: nemcsak környezeti, hanem gazdasági veszteségeket is
okoz a klímaváltozás, mert minél nagyobb lesz a Föld
átlaghőmérsékletének emelkedése, annál jelentősebb lesz a nemzeti
vagyon elvesztése. Magyarország vonatkozásában, két Celsius foknál
háromszázalékos, öt foknál ötszázalékos, hat fokos
hőmérsékletemelkedés mellett pedig már közel 10 százalékos
veszteség érné a nemzeti vagyont 2100-ig.

Áder János rámutatott: válaszút elé érkezett az emberiség,
akárcsak a 19. században az ipari forradalom, vagy a múlt században
a digitális forradalom kihívásai miatt, ezekre a kérdésekre pedig
„viharos gyorsasággal” kell választ találni. A klímaváltozás
nemzetbiztonsági kockázattal is jár, ugyanakkor üzleti előnyt is
lehet vele szerezni a környezetkímélő termékek gyártása révén,
amellyel kapcsolatban ígéretes nemzetközi példákat és hazai
fejlesztéseket is említett előadásában.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP) azt
hangsúlyozta: ma kell tenni azért, hogy „Földünk a gyermekeink
számára is élhető bolygó”, Kaposvár pedig élhető város maradjon. Az
éghajlatváltozás negatív hatásait már a kaposváriak is érezhették,
mert az utóbbi időben a Kapos folyó kétszer is kiöntött, ez mintegy
hatezer ember biztonságát, életét és vagyonát veszélyeztette –
mondta.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat
meghirdette a Zöld Kaposvár programját, amelynek legfontosabb
célja, hogy a város működéséhez felhasznált fosszilis
energiahordozókat 2050-re teljes egészében lecseréljék. Ennek
részeként a városban közlekedő 40 autóbusz mindegyikét újak
váltják, ezeket sűrített földgáz, illetve a helyi cukorgyár által
előállított biogáz fogja hajtani – fejtette ki Szita Károly.

(FOTÓ)