2024 március 28

Komplex halgazdálkodási szakrendszer jött létre hazánkban

Az elavult halgazdálkodási informatikai rendszer helyett komplex halgazdálkodási szakrendszer jött létre a Halgazdálkodási tevékenységek ellenőrzését támogató, több mint 311 millió forint értékű kiemelt projekt lezárásának köszönhetően – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Azt írták, hogy a program az ellenőrzést segítő informatikai rendszeren túl egységes ellenőrzési rendszert hozott létre, segítve halőrök munkáját és a halgazdálkodási ágazat más résztvevőit. Az uniós elvárásoknak megfelelő ellenőrzési rendszer javítja a halászati és akvakultúra-ágazatok versenyképességét, a halőrzés hatékonyabb informatikai támogatása növelheti a felderített jogsértések arányát – írták. A közlemény szerint az új szakrendszer kialakítása megkövetelte az informatikai eszközök cseréjét, a halgazdálkodási ellenőrzést végzők pedig szakmai képzésben is részesültek.

A szakértők megismerték a hasonló adottságú országok halgazdálkodási problémáit, megoldási módszereit és az ellenőrzés támogatására szolgáló rendszereiket. A hatóság munkatársai adatcserét és az adatelemzést elősegítő programokon, szakmai tanulmányutakon vettek részt. A beszámoló alapján a projektet az Európai Tengerügyi és Halászati Alap, valamint a magyar költségvetés vissza nem térítendő támogatásából hozták létre. A projektgazda Nébih korábbi közleménye szerint a megvalósítást 2017 áprilisában, az előkészítést 2016 szeptemberében kezdték meg – ismertette a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock