2024 április 20

Prémium államkötvény – titok kik voltak a milliárdos befektetők

A Napi gazdaság keddi számában azt írták, a december végén publikált idei finanszírozási tervben 400 millió eurónyi PEMÁK-értékesítéssel számoltak az egész évre, ezt már jelentősen felülteljesítették, hiszen február végéig 1,1 milliárd eurónyi fogyott a kötvényből.

A szakember elmondta, hogy nem számítottak erre. Normál esetben ez kisbefektetőknek szánt értékpapír, a februári adat is ezt mutatja, hiszen a 104 millió eurós értékesítésből 38 milliót a háztartások vettek meg – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a piaci viszonyok változása miatt egy esetleges újabb sorozat – amelyre a lap szerint hamarosan szükség lehet, mert a második 500 millió eurós kibocsátásból is már csak 50 millió maradt – alacsonyabb hozammal kerülne a piacra, hiszen az eltelt időben történtek alacsonyabb kamatprémiumot indokolnak.

A Prémium Euró Magyar Államkötvényeket az ÁKK tavaly novemberben hozta forgalomba, az euróban denominált kötvények éves hozama az eurózóna inflációja felett 2,5 százalék. Ennek megfelelően az első sorozat 5,1 százalékos kamattal indult el, majd egymilliárd euró után a második sorozat induló kamata 4,7 százalék.

Az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese arra a kérdésre, hogy mennyire komolyak a tervek az „egzotikus” devizákban történő kötvénykibocsátásokra, elmondta: tavaly Töröcskei István vezérigazgató több országot is végigjárt, hogy felmérje a lehetőségeket, ezeknek az értékelése jelenleg is folyamatban van. Szavai szerint ezek a kibocsátások néhány száz millió eurósak lehetnek, és csak kiegészítő lehetőségek. „Fontos, hogy ezekben legyen valami rendszeresség, ne csak egyszeri alkalmak legyenek, és akkor ez később egy szélesebb befektetői kört jelenthet” – tette hozzá.