2024 április 19

Puccs Guinea-ban, tízéves csúcson az alumínium ára

Az alumínium ára tonnánként 1,8 százalékkal, 2775,50 dollárral, 2021. május óta a legmagasabb szintre emelkedett hétfőn a londoni fémtőzsdén (LME) három hónapos határidőre. Guinea a világ második legnagyobb bauxittermelője, a tavalyi termelése 82 millió tonna volt, ami a globális termelés 22 százaléka. Az ország bauxitkészletét a szakértők 7,4 milliárd tonnára becsülik, ez a legnagyobb a világon. Guinea Kína legnagyobb bauxitszállítója.

A nyugat-afrikai ország két legnagyobb bauxitbányászattal foglalkozó cége közül az egyik, a Societe Miniere de Boke (SMB), részben kínai tulajdonban van. Az orosz Ruszal, amely a világ harmadik legnagyobb alumíniumipari cége a kínai Chinalco, illetve a Hongqiao után, három bauxitbányával rendelkezik Guineában. Ebből a három bányából származik a Ruszal teljes bauxittermelésének a 42 százaléka- közölte a távirati iroda.

A nyugat-afrikai országban, ahol a hazai össztermék (GDP) 35 százalékát a bányászat adja, a bauxit mellett egyebek között gyémántot, vasércet és aranyat is bányásznak.