2024 április 18

Shortolás gyanús az euró-dollár

Folytatják az eszközvásárlást Draghiék

A kamatdöntő ülés után kiadott közleményben a kormányzótanács jelezte, továbbra is arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai tartósan és a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani vagy ennél alacsonyabb szinteken tartózkodnak. A kormányzótanács megerősítette azon szándékát, hogy az eszközvásárlási programot március végéig a jelenlegi havi 80 milliárd eurós ütemben folytatja.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Áprilistól a nettó eszközvásárlás havi kerete 60 milliárd euróra csökken, és a programot 2017. december végéig folytatja, illetve szükség esetén tovább, egészen addig, amíg az inflációs pályának az EKB inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja. A nettó vásárlásokkal párhuzamosan az eszközvásárlási program keretében vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztés újra befektetésre kerül.

Ha a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazításában elért eredménnyel, a kormányzótanács kész kibővíteni a programot keretösszeg és/vagy időtartam tekintetében.

Hogyan tovább Mario Draghi?
A Raiffesen elemzői úgy látják, hogy az ülés és az értékelés hangvétele nem változott a korábbihoz képest, de végeredményben júniusig nem is várnak semmilyen változást a kommunikációban.