2024 március 29

Stratégia: GE Healthcare – Hiventures

A Hiventures kockázati tőkealap-kezelő Magyarország legnagyobb startup-finanszírozója, a két évvel ezelőtti indulás óta 14 milliárd forintot fektettek be több mint 250 innovatív vállalkozásba – mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója az aláírás előtt. Kiemelte: különösen fontosnak tartják, hogy a finanszírozás mellett egyéb szolgáltatásokkal is segíteni tudják az induló vállalkozásokat. A startupok jelentős része, amelyekbe a Hiventures befektetett, az egészségügyi iparágban tevékenykedik; fejlődésüket gyorsítja, ha csatlakozni tudnak a GE Healthcare globális hálózatához.

A tőkealap-kezelő az együttműködés során új startupokat is megismerhet, így a két vállalat közösen új lendületet adhat a magyar és a közép-kelet-európai startup ökoszisztémának – fejtette ki a vezérigazgató. A megállapodást az EIT Health és GE Healthcare együttműködésében megvalósuló EIT Health VentureLab program záró eseményén jelentették be. Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke kiemelte: EIT Health VentureLab egy egyedülálló, regionális szakmai program, amely kifejezetten az innovatív egészségügyi megoldások fejlesztésén dolgozó induló vállalkozások szakmai növekedését segíti.

A megállapodásról elmondta: a Hiventuressel közösen próbálják megtalálni annak módját, hogy a legjobb startupok a lehető legrövidebb idő alatt megfelelő forráshoz jussanak, és megkapjanak minden szakmai segítséget ahhoz, hogy a forrásokat megfelelően tudják céljaikra fordítani és a lehető leggyorsabban sikerre vigyék projektjüket.