2024 március 28

Deficitcsökkentő költségvetés-tervezetet hagyott jóvá a szlovák kormány

Jóváhagyta Robert Fico kabinetje Szlovákia 2024-es költségvetés-tervezetét. A jövő évi büdzsé az idei évre tervezettnél alacsonyabb, 5,97 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A 2024-es költségvetési tervezet 5,97 százalékos hiánycélja mintegy fél százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett 6,44 százalékos GDP-arányos hiánycél. Ez utóbbi a jelenlegi várakozások szerint némileg magasabb lesz az eredetileg tervezettnél. Előzetes adatok alapján 6,52 százalékon alakul majd az végére. Az ország deficitje a 2020-ban elért 9,68 százalékos rekordot követően nagyrészt csökkenő tendenciát mutatott, majd az idei évben ugrott meg ismét. A deficit 2021-ben közel 8 százalék volt, 2022-ben pedig 5 százalékhoz közelített. A kedden elfogadott tervezet a közigazgatás teljes jövő évi bevételét 53,48 milliárd euróban, az összes kiadását pedig 61,32 milliárd euróban, hiányának számszerű összegét 7,84 milliárd euróban állapítja meg.

A dokumentum az állami költségvetésben 2024-ben 22,7 milliárd euró bevétellel, a kiadási oldalon pedig 30,2 milliárd euró kiadással számol. Ennek alapján a költségvetési hiány 7,62 milliárd euró lesz. A kabinet által jóváhagyott dokumentumban rámutatnak: amennyiben az októberben összeállt új kormány nem tett volna azonnali konszolidációs lépéseket, a jövő évi büdzsé hiánya 6,55 százalékon, számszerűen 8,5 milliárd eurón alakult volna. A kiegészítő konszolidációs intézkedések között a kormánydokumentum egyebek mellett a bankszektor magas bevételeire kivetett ideiglenes adót, az egészségügyi járulékok, valamint az alkoholos italok és dohánytermékek adójának megemelését, az olajiparban bevezetett „szolidaritási hozzájárulás” hatályának kiterjesztését és a második nyugdíjpillérbe történő elvezetések arányának csökkentését említi.

Csökkennek a kiadások

A költségvetési tervezet több szegmensben is a bevételek, valamint a kiadások csökkenésével számol. Ilyen például a munka-, szociális és családügyi tárca, amelynek az idei 5 milliárdról 4 és fél milliárdra csökkennek a kiadásai. Valamint a regionális fejlesztési tárca, amelynek jövő évi kiadásai 420 millió euróra esnek vissza az idei közel másfél milliárdról. A költségvetés a védelmi kiadások terén a NATO kötelezettségekkel összhangban lévő 2 százalékos GDP-arányos kiadással számol. Ennek 2,63 milliárd eurójából 877 millió eurót szánnak fejlesztésre. A jövő évi költségvetésről szóló parlamenti ülés előreláthatólag még ezen a héten megkezdődhet – közölte a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock