2024 április 16

Sztájkolnak a görögök a leépítések miatt

A szakszervezetek tájékoztatása szerint nincs tanítás, mert sztrájkolnak a pedagógusok, és az állami kórházakban csak a sürgősségi eseteket látják el. Szünetel a munka a minisztériumokban, az önkormányzatoknál, az adóhivatalban és a nyugdíj- és egészségbiztosítási pénztárakban.

Szolidaritásból három órára az újságírók is letették a munkát. Ez idő alatt a rádiókban és a televíziókban csak a sztrájkról szóló híreket olvasnak be.

Egy héten belül ez a második közalkalmazotti sztrájk. A közszolgák a tervezett kormányzati intézkedés ellen tiltakoznak, hogy 2014 végéig 15 ezer állást megszüntetnek az állami szektorban, ebből 4 ezret még idén.

A túlméretezett – 600 ezres – görög állami szektor karcsúsítását a Görögországnak nyújtott, összesen 240 milliárd eurós nemzetközi hitelek fejében vállalta a görög kormány.