2024 március 28

Tata Consultancy Services – Pörög az üzlet, derűs a hangulat

India legnagyobb szoftverexportőre, a Tata Consultancy Services (TCS.NS) a vártnál jobb bevételnövekedésről számolt be a harmadik negyedévben. Az eredményhez nagyban hozzájárult az Egyesült Királyságban nyújtott erős teljesítményük.

Óriási üzletek

Az eredmények hónapokkal azután születtek, hogy a Tata nagy üzleteket nyert a régióban. Köztük egy 1,9 milliárd dolláros szerződést a National Employment Saving Trust-tal és egy másik 1 milliárd dolláros üzletet a Jaguar Land Rover konszern cégével. „Az Egyesült Királyságban azért javultak, mert a tavaly elnyert megaüzletek közül néhányat ebben a régióban kötöttek” – mondta Ruchi Burde Mukhija, az Elara Capital elemzője. A konszolidált bevétel 4%-kal nőtt 605,83 milliárd rúpiára (7,30 milliárd dollár) a december 31-ig tartó három hónapban. Megverve ezzel az elemzők átlagos becslését, amely 601,47 milliárd rúpiára szólt az LSEG adatok szerint.

A konkurencia nem muzsikál túl jól

Az Egyesült Királyságban a bevétel 8,1%-kal nőtt, de Észak-Amerikában 3%-kal csökkent az elhúzódó szabadságok és a makrogazdasági kihívások közepette költekezést csökkentő ügyfelek miatt. A konszolidált nyereség 2%-kal 110,58 milliárd rúpiára emelkedet. Beleértve az Epic Systems által benyújtott üzleti titoktartási perhez kapcsolódó 9,58 milliárd rúpiás értékvesztést. Eközben a második helyen álló Infosys (INFY.NS) elmaradt a harmadik negyedéves profitbecslésektől. A kisebb riválisok, a Wipro (WIPR.NS) és az HCLTech (HCLT.NS) pénteken jelentik be eredményeiket – szögezi a Reuters hírügynökség.

„A fájdalom nem fog elmúlni, mivel a modellnek át kell váltania a munkaerő arbitrázsról a technológiai arbitrázsra” – mondta Phil Fersht, a HFS Research technológiai tanácsadó cég vezérigazgatója. „Több mint 25 éves kétszámjegyű (bevétel)növekedés után valódi fordulópontot értünk el az IT-szolgáltatások iparágában.” A TCS a negyedévben összesen 8,10 milliárd dollár értékben kötött üzleteket. Szemben a július-szeptemberi 11,2 milliárd dollárral. Az előző három negyedév mindegyikében 10 milliárd dollárt meghaladó összegű üzleteket kötött az iparág vezető cége. A banki és pénzügyi szolgáltatások, amelyek a bevétel 37%-át teszik ki, 3%-kal zsugorodtak az elmúlt negyedévben.

Borítókép: Shutterstock