2024 március 28

Telekommunikációs konferencia Budapesten

Az EB javaslata is terítékre kerül

Egyedülálló hozadéka lehet a Magyarországon december 4-én megrendezendő hírközlési találkozónak, hiszen kevés példa volt eddig arra, hogy a szektor fejlődési irányait a hatóságok vezetői, uniós szakemberek, piaci szereplők, és befektetők közös platformon, elsősorban gazdasági és befektetési szempontból elemezzék.

A rendezvény előadói olyan nemzetközileg elismert szakemberek, akik elkötelezettek a szektor fejlődése mellett. A konferencia célja, hogy közösen tárják fel a telekommunikációs fejlesztések kritikus pontjait, és azonosítsák a sikeres kezdeményezésekhez szükséges tényezőket, mert minden tagállam számára egyformán fontos a digitális gazdaság optimális működési feltételeinek kiépítése.

A konferencián szó lesz az európai hírközlési szabályozás lehetőségeiről, kiderül majd, milyen eszközökkel biztosítaná a fejlődést az unió, és mit gondolnak erről a tagállamok képviselői. Az Európai Bizottság egységes távközlési piacra vonatkozó javaslatának értékelése mellett megismerhető lesz az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) által képviselt álláspont is.

Hatósági vezetők találkozója

A nyitóbeszédet Dr. Karas Monika, az NMHH elnöke tartja, a rendezvényen várhatóan mintegy kétszázan vesznek részt. Az előadók között lesz többek között Dr. Leonidas Kanellos, a BEREC 2013-as elnöke, Robert Madelin, az Európai Bizottság kommunikációs hálózatokért, tartalomért és technológiáért felelős főigazgatója és Harald Gruber, az Európai Befektetési Bank projektigazgatóságának digitális gazdaságért és oktatásért felelős vezetője.

A konferenciát követően az európai szabályozó hatóságok vezetői részt vesznek a BEREC 2013. évi negyedik plenáris ülésén, amelyre december 5-6-án, Budapesten kerül sor szintén az NMHH szervezésében. A hírközlési konferenciáról bővebb információt a www.nmhhconference2013.hu oldalon találnak az érdeklődők.