2024 április 20

Újságíró sztrájk a BBC-nél

A BBC a költségtakarékosság és a minőség javítása jegyében öt év alatt hozzávetőleg kétezer fővel akarja csökkenteni az alkalmazotti létszámot és 20 százalékkal a vállalati kiadásokat. (A BBC-nek összesen összesen mintegy 23 ezer alkalmazottja van.) Ennek előzményeként a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (52 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a társaságnak az adott időszakban. Ráadásul 2014-től a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell majd megoldani.

Az 1932-ben alapított, külföldre sugárzó World Service évi 272 millió fontos működési költségeit jelenleg teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében a 2014-2015-ös pénzügyi évtől ez a központi finanszírozás megszűnik. A hétfőn kezdődött sztrájk egyelőre harminc olyan BBC-munkatárs elbocsátásával van közvetlenül összefüggésben, akiknek már fel is mondtak. Az érintetteknek nem ajánlottak fel más beosztást a cégen belül, és nyugállományba sem tudnak még vonulni.

Az NUJ főtitkára, Michelle Stanistreet a sztrájkot bejelentő nyilatkozatában az akciót a munkahelyek és a minőségi újságírás védelmével indokolta. A főtitkár szerint a BBC-alkalmazottakat felháborítják a felső vezetés által hozott rossz döntések, amelyek miatt tapasztalt, tehetséges újságírók megélhetése válik lehetetlenné. A sztrájk kényes időszakban éri a BBC-t, ahol éppen vezetőváltás zajlik. A társaság előző vezérigazgatója, George Entwistle – aki alig 54 napot töltött e tisztségében – novemberben lemondott, miután a cégnél egymás után kirobbant súlyos etikai botrányok miatt tarthatatlanná vált helyzete. Távozásának közvetlen előzményeként a BBC televízió egyik politikai magazinműsora egy ellenőrizetlen – és mint kiderült, teljesen alaptalan – információ közreadásával pedofil bűncselekmények gyanújába keverte a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik veterán politikusát.

Entwistle utódja Lord Tony Hall, a londoni Királyi Operaház jelenlegi vezérigazgatója lesz, aki április 2-án veszi át a tisztséget. A Bectu, a brit média- és szórakoztatóipari szakszervezet elbocsátási moratóriumot kért az új vezérigazgató munkába állásáig.