2024 március 28

Vallásturisztikai fejlesztésen dolgoznak Nagykanizsán

A Recultivatur elnevezésű, 2,5 millió eurós európai uniós támogatással megvalósuló programról Lábodi István projektmenedzser keddi nagykanizsai sajtótájékoztatón elmondta: 7 ország 15 szervezetének közreműködésével, mások mellett a Vatikánnak is dolgozó szakértőkkel közösen összegezték a térség vallási-kulturális örökségét. Az épített örökség és természeti kincsek feltérképezése mellett például a búcsújáróhelyeket is egybegyűjtötték, s mindezek vallásturisztikai célú továbbfejlesztését összegzik a program keretében.

A két magyar szereplőn kívül két-két bolgár és román, három görög, négy olasz, valamint egy-egy szlovén és bosznia-hercegovinai partner bevonásával folyik másfél éve a projekt, amelyet a jövő év végén zárnak le. Az a céljuk, hogy a délkelet-európai térség vallási-kulturális értékeit hasznosító fejlesztési koncepciókat javaslatként be tudják építeni a 2014-2020 közötti uniós tervezési időszak elképzeléseibe – fogalmazott a projektmenedzser. Az MTI kérdésére, miszerint léteznek-e adatok arra, hogy mekkora arányt képvisel a vallási turizmus, Lábodi István azt mondta: nincsenek konkrét adatok sem Magyarországon, sem más államokban. „Láthatatlan” szektorról van szó, mert zarándokutakat, kegyhelyek látogatását általában nem profi irodák szervezik, ezért a statisztikákban nehezen kimutathatók.