2024 március 28

Versenyképességben javított az ország

Az európai országok összességében feljebb kerültek a skálán, elsősorban a gazdaság fokozatos élénkülésének a hatására. A 2014-es Top 10 második helyén továbbra is Svájc áll, ugyanakkor a tavaly még harmadik Hongkong a negyedik helyre csúszott vissza, míg az ötödik helyről a harmadikra rukkolt elő Szingapúr.

helyezes_121130Az első tízben öt európai ország van: Svájc (2.), Svédország (5.) Németország (6.), Dánia(9.) és Norvégia (10.). Magyarország a 60 országot összefogó tanulmány mutatójában a 48. helyre került, két helyet javítva tavalyhoz képest.

Összességében elmondható, hogy drámai változás nem történt tavalyhoz képest. Ukrajna például a lista 49. helyén maradt, közvetlenül Magyarország után, miközben Oroszország javítani tudott, a 2013-as 42. helyről a 38-ra lépett elő. A sereghajtó hat ország Szlovénia (55.), Bulgária(56.), Görögország(57.), Argentína(58.), Horvátország (59.) és Venezuela (60.).

A svájci Lousanne-ben működő IMD gazdasági főiskola 1989 óta állítja össze négy fő értékelési kategóriában több mint 300 kritérium figyelembe vételével 60 ország adatainak bevonásával a világ versenyképességi ranglistáját. A négy értékelési kategória a gazdaság állapota, a politikai irányítás hatékonysága, a magángazdaság teljesítménye és az infrastruktúra minősége.