2024 április 20

Világpiaci elsőségre törekszik a Huawei

Ebből még jól jöhet ki a Huawei

Kínában a lassuló gazdasági növekedés környezetében is bőven kompetitív az okostelefon ágazat a konszolidációhoz, ami a Huawei malmára hajtja a vizet.

„A gazdaság lehűlése kedvez nekünk, mivel túl sokan versenyeznek a piacon” – mondta Richard Yu, a Huawei lakossági üzletágának az igazgatója a berlini IFA szórakoztató elektronikai vásáron a Wall Street Journal lapnak adott interjúban.

Jól teljesítenek Kínában

A Huawei Technologies Co. okostelefon és más felhasználói készülékeladásai jól tartják magukat Kínában, globális szinten pedig a felhasználói készülék üzletág értékesítési árbevétele jövőre 30 százalékkal, több mint 20 milliárd dollárra emelkedik – mondta el az igazgató. A sencseni Huawei Technologies Co. az idei második negyedévben lépett előre a harmadik helyre a legnagyobb okostelefon gyártók világranglistáján a listavezető Samsung Electronics Co. és a rangsorban második Apple Inc. mögött.

Az idén 425 milliós forgalmúra becsült kínai okostelefon piacon pedig a Samsungot megelőzve eladásai az első félévben 39 százalékkal 48,2 millióra emelkedtek, míg legnagyobb belföldi versenytársa, a Xiaomi Corp. ezalatt 34,7 millió készüléket értékesített. A Huawei okostelefon piaci stratégiáját a prémium kategóriás készülékek értékesítési részarányának növelésére alapozza.

Sokat fejlesztettek az elmúlt időszakban

„Technológiánkkal már megelőztük versenytársainkat, márkánk felépítése azonban időt vesz igénybe” – mutatott rá Richard Yu, logikus lépésnek nevezve a prémium szegmens megcélzását azt követően, hogy a Huawei éveken át olcsó árfekvésű készülékeket szállított mobil hálózati üzemeltetőknek, amelyeket azok saját márkájuk alatt értékesítettek. „A prémium kategóriás készülékek jövedelmezőbbek, így nagyobb összegeket tudunk majd kutatás-fejlesztésre is fordítani” – mondta konkrét adatok megadása nélkül, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy marketing kiadásait a cég nem kívánja drasztikus mértékben növelni.

Richard Yu jelezte, hogy a Huawei célja 2-5 éven belül átvenni a vezetést az okostelefonok világpiacán. „Másodiknak lenni nem a mi vállalati génünk” – mondta, hozzátéve, hogy „ahogy ma az Apple új modelljeit várják a felhasználók, úgy fognak várni a Huawei új modelljeire is”.