2024 március 28

Villány belehúzott

Schmidt Győző, a 2008-ban létrehozott szervezet elnöke arról számolt be, hogy 2011-ben 39, 2012-ben 32 bort forgalmaztak Pannon borrégió jelzéssel, ezek között 21, illetve 24 származott a villányi borvidékről. A legkevesebb bort a pécsi borvidék pincészetei látták el a régió jelzésével, és a szekszárdi borvidéken is évente 2-3 Pannon bor készült.

A Pannon borok mennyisége 2011-ben 8988, 2012-ben 8416 hektoliter volt, az idén – az eddigi adatok szerint – 7642 hektoliter régiós jelzésű bor kerül a polcokra.

A borrégió elnöke elmondta: a pécsi, villányi, szekszárdi és tolnai borvidéken néhány cég használja a Pannon nevet, mert így nagyobb mennyiségű, oltalom alatt álló eredetmegjelölésű (oem) bort tud piacra vinni. A Pannon borrégió előtt ma is nagy lehetőség, hogy az oem-kategóriában előrelépjen – tette hozzá.

Mint mondta, a borrégióban lehetőség van arra, hogy négy borvidék boraiból készült, házasított borokat minőségi borként forgalmazzanak. A borrégiónak a borvidékekhez képest előnye az, hogy a régióból származó, de máshol feldolgozott szőlőből készült bort nem lehet Pannon jelzéssel forgalmazni, míg egy borvidék esetében ezt megtehetik más tájegységben működő feldolgozók – magyarázta.

Így nem fordulhat elő, hogy Pannon név alatt olyan bort visznek piacra, amelyik nem felel meg a helyi termelők elvárásainak – jegyezte meg.

A Pannon borok piaci helyzetéről elmondta: minőségi borként palackonként 500 és 2500 forint között kerülnek a polcokra. Az export kapcsán a borrégió elnöke a bonyhádi Danubiana Kft. példáját említette, amelynek ügyvezető igazgatója is. A cég Pannon jelzésű fehér borait az Egyesült Államokban 9 dolláros áron kínálják az üzletek.

Schmidt Győző az elmúlt öt évet értékelve azt mondta, hogy a borrégió marketingterveit a pályázati források csökkenése miatt nem sikerült teljesen valóra váltani. A jövőben a Pannon Borrégió Top25 versenyt és egy Pécsett kiadott, ingyenes borászati, gasztronómia szaklap megjelenését tartják fontosnak, amelyet többek között a villányi, völgységi és szekszárdi hegyközség is támogat.