2024 április 19

Egyre drágábban lehet autóhoz jutni

A gyenge forint miatt várhatóan a behozott használt – vagyis az alacsonyabb árkategóriába tartozó – autók is drágulnak, bár a néhány százezer forintos autók esetében nem olyan vészes a néhány százalékos áremelkedés, mint egy ötmillió forintos új járműnél – mondta a Napi Gazdaságnak Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.

Ügyeskedhetnek a kereskedők

Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint további probléma, hogy ez a „kreatív megoldások” szaporodásához vezet. Vannak, akik az áfa megfizetése nélkül, nem vállalkozás keretében hozzák be a sérült, sok esetben visszatekert kilométerórájú autókat. A használtautó-importot most is ez a jelenség uralja, de ha a gyenge forint miatt drágulnának a régi járművek, tovább növekedne az így behozott autók száma.

Jöhet még pár százalék

Tavaly év végén, illetve idén év elején sok márkánál, modellnél árat emeltek, aminek a mértéke fél és akár öt százalék között is lehetett, és volt olyan modell is, amelynél már kétszer korrigálták az árakat. Az importőrök 303-305 forintos idei euróárfolyammal számoltak, és miután ez elmozdulni látszott, a kereskedők árat emeltek. Gablini Gábor szerint, amennyiben az euró tartósan 310 forint fölött lesz, további áremelés várható.