E-autók helyett a hibridben bízik a Suzuki

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Európai forgalmának növekedését várja az idén a japán Suzuki Motor autógyár, elsősorban a SUV modellek sikerétől.

A Suzuki az idén 280 ezer autót tervez értékesíteni Európában Oroszországot és Törökországot is beleértve, 10 ezerrel többet, mint tavaly - jelentette ki kedden Milánóban Szuzuki Tosihiró vezérigazgató a Quattroroute autóipari magazin által rendezett konferencián. "Fokozatos növekedést irányoztunk elő" - tette hozzá.

A vezérigazgató szerint a dízel járműveket hosszabb távon ki fogja szorítani a piacról környezetvédelmi követelmények betartásának emelkedő költsége, az elektromos autók elterjedése azonban jóval lassabb lesz, mint arra sokan számítanak. Szuzuki Oszamu, a konszern mostani vezérének az apja, a Suzuki Motor alapítója pedig úgy látja, hogy 2050-2060 előtt nem kell számítani az elektromos autók tömeges elterjedésére.

Szuzuki Tosihiró rámutatott, hogy Európában még messze nem teljesültek az elektromos autók elterjedésének feltételei, ahhoz például, hogy az Európában forgalomban lévő autók felét le lehessen cserélni elektromosra, szerinte 18 atomerőművet kellene építeni a meglévő 78 mellé.

A hibrid járművek sokkal ésszerűbb megoldást jelentenek - mondta, hozzátéve, hogy a Suzuki együttműködésre lépett a Toyota autógyárral környezetbarát technológiák, biztonsági rendszerek és informatikai megoldások fejlesztésében, a beszállítói lánc optimalizálásában.

A JATO Dynamics autóipari piackutató cég adatai szerint a Suzuki Motor tavaly 240 ezer autót értékesített az Európai Unióban és az EFTA országokban, 21 százalékkal többet az előző évinél. Legsikeresebb modelljei a Vitara és az Ignis voltak 72 ezer és 41 ezer eladott példánnyal.

Hirdetés
Brexit

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik...

Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett átmeneti...

Hirdetés
Szavazz!

Összejön a két Korea?

Az "észak-déli" közös női hokicsapat olimpiai indulása pedig...

Összeomlik a részvénypiac?

Két éve nem látott mélyrepülést produkáltak múlt hét végén a tengerentúli...

Kitör az atlanti kereskedelmi háború?

Megtorló kereskedelmi intézkedéseket helyezett kilátásba Donald Trump az...

Vagyon

Bill Gates és Jeff Bezos a kanyarban sincs hozzá képest.

Ebben különbözik az áltagembertől Elon Musk, Mark Zuckerberg vagy éppen...

Hirdetés
Találtuk

Mire jó a szemétrendőrség? Bécs megmutatta

Az elmúlt tíz évben az osztrák főváros köztisztasága a szigorú...

Kinek a hibája, hogy elhízott a fél világ?

A rossz táplálkozás különféle következményei eltérő mértékben, de Európa és...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az autóiparban rejlik a magyar gazdaság jövője »