Már autóinkat is meghackelhetik?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A magyar autótulajdonosok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást - derül ki az NRC Kft. és az NNG Kft. közös kutatásából. A 18-59 éves lakosság több mint fele (55 százalék) szerint ráadásul a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve.

Közelgő rémálom?

A 18-59 éves magyar lakosság többsége lehetségesnek tartja az autók meghekkelését.  Ráadásul az autóval rendelkezőknek 90 (megközelítőleg 2,2 millió magyar), az autóval nem rendelkezőknek pedig 80 százaléka (2,7 millió lakos) mondta azt, hogy egy ilyen támadás akár már ma is valós veszélyt jelent.

Ennek ellenére a kutatásban megkérdezettek mindössze 18 százaléka tartja magát tájékozottnak a témában, pedig 55 százalékuk gondolja úgy, hogy a jövőben egyre nagyobb problémát fognak jelenteni az autók ellen elkövetett hackertámadások.

Ami igazán megdöbbentő, hogy az autóval rendelkezők jelentős része (63 százaléka – ez a lakosságra vonatkoztatva valamivel több, mint 1,5 millió fő) úgy gondolja, hogy az ő autóját nem érheti hackertámadás.

Kockázati tényezők

Az autótulajdonosok által birtokolt járművek 77 százaléka rendelkezik olyan felszereltségi elemekkel, melyek kockázatot jelenthetnek. Ilyen például a lopásgátló rendszer, 44 százalék rendelkezik okos funkciókkal, 31 százalékukban van fedélzeti számítógép, 21 százalékuk pedig vezetést segítő funkcióval is rendelkezik.

Az NNG csoport részét képező Arilou Cyber Security (Arilou Ltd.) ügyvezető igazgatója, Ziv Levi szerint: sokan nem is gondolják, hogy milyen egyszerűen meg lehet hackelni egy autót, ehhez pedig még csak nem is kell, hogy felsőkategóriás legyen.

A lopásgátló feltörésére akkor van lehetőség, ha a hacker az autótól 10-30 méterre tartózkodik, és kívülről-belülről ismeri az ilyen jellegű rendszereket. A navigációs rendszerek akár távolról is feltörhetők, és bár kritikus rendszerekhez ezeken keresztül nem lehet hozzáférni, az elérhető, hogy az eredeti cél helyett valami egészen más helyszínre navigálják a sofőröket.

Az okos funkciók többnyire a telefon Bluetooth kapcsolatán keresztül irányíthatóak az autóban, mivel azonban a telefon internetkapcsolattal is rendelkezik, ezen keresztül gyakorlatilag bármekkora távolságból be lehet hatolni az autók rendszereibe.

Csak egy jól tájékozott hacker kell

Ha pedig a hacker alaposan ismeri az egyes funkciók (például Bluetooth rádió, különböző okostelefon-integráció) interfészeit, akár a járművek biztonságkritikus rendszereihez is hozzáférhet. A legveszélyesebb ugyanakkor a vezetést segítő funkciók területe.

Ezek többnyire nem kapcsolódnak az internetre közvetlenül, ha azonban valaki feltöri a jármű számos ECU-jának (electronical control unit – elektronikus vezérlőegység) egyikét, a vezetést támogató rendszerekhez is hozzáférhet, így pedig akár totális kontroll alá is vonhatja a járművet.

Végül, de nem utolsó sorban a fedélzeti számítógépek többnyire számos külső hálózattal (Bluetooth, Wi-Fi, USB) és a járművek belső hálózatával is kapcsolatban állnak. Néhány, belső, infotainment (szórakoztatóelektronikai) komponens megkerülésével ezért a hackerek már a jármű saját hálózatán garázdálkodhatnak.

Ez lesz az új szempont

Ami viszont kifejezetten pozitív, hogy bár a témával kapcsolatos tájékozottság alacsony, a válaszadók több mint 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy következő autójának vásárlása során figyelembe venné az autó hackertámadásokkal szembeni sebezhetőségét.

A digitális megoldások terjedésével, ezzel párhuzamosan pedig a kibertámadások kockázatának növekedésével az autógyártóknak is egyre nagyobb hangsúlyt és erőforrást kell tehát fordítaniuk a területre. 

A jövőben valószínűleg egyre többet fogunk hallani az autóipari kibervédelemről. Az Amerikai Egyesült Államokban már jogszabály tervezet is készült, ami arra irányul, hogy a közlekedési hatóságok szigorúbban szabályozhassák az autók rendszereire vonatkozó előírásokat és ezzel is csökkentsék egy esetleges kibertámadás kockázatát.

A brit kormányzat pedig augusztus elején adott ki egy kiberbiztonsági útmutatót, amivel fel szeretnék hívni az autógyártók figyelmét a terület fontosságára. Az NNG folyamatosan azon dogozik, hogy a kiberbiztonság terén is megfelelő megoldásokat tudjon nyújtani autóipari partnerei számára. A vállalat év elején jelentette be első olyan termékét, ami teljes körű védelmet nyújt a leggyakoribb hackertámadásokkal szemben.

A felmérést az NNG megbízásából az NRC Médiakutató készítette. Az ötperces, online kérdőívet az NRC Netpanel tagok töltötték ki, a mintanagyság 1000 fő volt, az adatfelvétel többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel történt. A kutatás reprezentatív a 18-59 éves magyar lakosságra vonatkoztatva korcsoport, nem, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján. 

Hirdetés
Brexit

A brit gyógyszer- és vegyipari szektor az Európai Unió szabályozási...

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Minek nyitunk Keletre?

Napokra megbénította a magyar fővárost a kínai miniszterelnök budapesti...

Kiöregszik a magyar?

Amióta csak népszámlálást tartanak Magyarországon, még sosem volt ennyire...

Vagyon

Értéktelen valutákból és régi játékokból nem lehet meggazdagodni. Vagy mégis?

Öt gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók a napokban az úgynevezett...

Hirdetés
Találtuk

Kinek a hibája, hogy elhízott a fél világ?

A rossz táplálkozás különféle következményei eltérő mértékben, de Európa és...

Hóra és esőre készülhetünk a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Minden idők legnagyobb váltására készül a Volkswagen »

ALTERA 4048 (1,38 ) ANY 1320 (-0,45 ) APPENINN 728 (1,11 ) BIF 1590 (-0,44 ) CIGPANNONIA 481 (14,80 ) Duna House A 3795 (2,96 ) ENEFI 220 (-7,17 ) ESTMEDIA 46 (-2,13 ) FHB 719 (-1,10 ) FORRAS/OE 1260 (3,28 ) FORRAS/T 1500 (4,17 ) FUTURAQUA 53 (-1,85 ) KONZUM 3615 (2,12 ) MASTERPLAST 576 (0,88 ) MOL 2961 (0,89 ) NORDTELEKOM 22 (-4,35 ) OPUS 670 (1,21 ) OTP 10200 (-0,78 ) OTT1 264 (-0,75 ) PANNERGY 525 (0,57 ) RICHTER 6382 (-0,28 ) WABERERS 4800 (-0,52 ) ZWACK 16750 (-0,24 )