Milliónyi autót hekkelhetett meg a PSA

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A francia csalás elleni hivatal azzal vádolja a Peugeot Citroen (PSA) autógyárat, hogy közel 2 millió olyan gépjárművet adott el, amelyek a kibocsátási értékek manipulálására lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek- írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című napilap egy, az ügyészséghez eljutatott jelentésre hivatkozva.

Zuhannak a PSA mutatói

A hivatal megítélése szerint a PSA "csaló beruházási gazdasági modellt" indított azzal, hogy olyan szoftvert telepített a motorokba, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem, ahelyett, hogy "tisztességes módon fejlesztette volna a szabályozásnak megfelelő motort, a környezetszennyezés megelőzése érdekében hatékonyabb technológiákkal".

Cáfolják a csalást

A párizsi tőzsdén a PSA mutatói azonnal csökkenésnek indultak, délig 3,8 pontot veszítettek. A PSA szóvivője cáfolt minden "csalásra irányuló stratégiát", és azt mondta, hogy az autógyár megerősíti technológiai döntéseinek érvényességét.

Hozzátette, hogy a csoport "nem látta el csaló szoftverekkel" a járműveit, utalva a Volkswagen két évvel ezelőtti emissziós botrányára.

Ezt olvasta már? Nem bíznak a Volkswagenben a hatóságok
Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság a Volkswagen vezérigazgatójához címzett közös levélben arra szólították fel a vállalatcsoportot, hogy tegyen eleget a dízelbotrányban érintett összes autó javítására tett ígéretének.

Hirdetés
Brexit

Nagy Britannia nyitott marad, de maga fogja ellenőrizni a bevándorlást.

Csak a főbb kérdések rendezése után lehet tárgyalni egy átmeneti időszakról.

Forex mazsoláknak

Bemutatunk egy NFP kereskedési stratégiát is, ami kezdőként, demó...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Véget vetnek az európai kiküldetéseknek?

Az október 20-i uniós csúcson kerülhet terítékre a munkaerő-piaci...

Tarolják a piacot az elektromos autók?

A nagy autógyárak szerint az utolsó lökést a dízelbotrány adta, hiszen a...

Jár a jegybankároknak az ingyen hitel?

Csak közérdekű adatigénylés nyomán derült ki, hogy több száz jegybanki...

Vagyon

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai...

Csányi Sándor és agrárbirodalma a csúcsra ért.

Hirdetés
Találtuk

Nem csak puszításával írt történelmet Irma

Ősi, fatörzsből vájt kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán a...

Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Oroszország

Megkezdődött az orosz-fehérorosz Zapad-2017 elnevezésű hadászati hadgyakorlat...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az okos autókra is veszélyesek a hackerek »

ALTERA 1549 (5,09 ) ANY 1346 (-0,15 ) APPENINN 411 (-3,29 ) BIF 1070 (-0,37 ) CIGPANNONIA 267 (-3,61 ) CSEPEL 1039 (-1,89 ) Duna House A 3750 (-1,70 ) ELMU 24100 (-0,31 ) EMASZ 21500 (-0,14 ) ENEFI 255 (0,39 ) ESTMEDIA 22 (-12,00 ) FHB 518 (-0,96 ) FUTURAQUA 38 (-2,56 ) GSPARK 3885 (0,65 ) KONZUM 2252 (-2,55 ) KPACK 9999 (-0,01 ) KULCSSOFT 875 (-0,34 ) MASTERPLAST 545 (-0,91 ) MOL 3043 (-0,46 ) MTELEKOM 474 (-0,84 ) NUTEX 84 (-1,18 ) OPUS 210 (0,48 ) OTP 9640 (-5,26 ) OTT1 46 (2,22 ) PANNERGY 475 (-1,86 ) RABA 1260 (-0,94 ) RICHTER 6674 (-1,13 ) TRINV 30 (-9,09 ) WABERERS 4950 (-0,02 ) ZWACK 16710 (-0,54 )