Nem írhatom, hogy meglepett a kollekció. A festőművész két éve birkózik a témával.  Ha máshonnan nem, a Partizán Műterem tavalyi internetes ízelítőjéből tudhattuk, hogy mire készül Horváth Éva Mónika. Mégis fordulópontot jelenthetnek a pályán ezek a kemény kompozíciók, melyek komor hangulatát csak itt-ott oldják az eleven színek és a tömegtől különvált, összefonódó párok.

Festményeit korábban sem jellemezték lifegő vitorlák, melyekkel gyakorta manővereznek festőnők ebben a férfiak uralta szakmában. Nem csak a vásznak megfeszítésének tudományát hozta otthonról, de a mindennapi munkás festés is von Haus aus sajátja. A rendszerváltás után végzett, de szerencsésen kikerülte a bútorfestmények csábítását. Korai, még „jó kislányos” enteriőrjeinek is levegője van, függönyeibe belekap a szél, tükreiben szellemalakok tanyáznak.

Nem lett a fogorvosok kedvence, s az erőszakos újkapitalisták ízléstelenségének sem engedett. Járta a maga külön útját. Akár úgyis, hogy hosszabb időre letette az ecsetet, kényszerűen feladva a drága olaj-vászon kompozíciókat. Idővel még a saját műterem luxusáról is lemondva. Pasztellkrétával a kézben szentelt hosszas tanulmányokat a vágynak, a csábításnak, lágy vonalakkal ábrázolva a női test ösztönös elomlását. A „romlott korszak” finom asszonyalakjait idomtalan, néhol kukkoló, máskor csak szimplán állatias férfiak környékezik. Nos, ebből a füstös, dekadens, nemzedéki elborulásból a piros cipellős sorozattal tipegett ki elegánsan.

Kortársaihoz hasonlóan aktív internet-használó, mondhatni monitorfüggő. A tömegek kiállítás képein egymásnak feszülő arctalan embercsoportok harcáért, a pásztázó reflektorok látványáért, vagy az álarcos főalakok haláltáncáért sem kell az utcára lépnünk. Amit nagyanyáink még csak az ablakba tett rádióból hallhattak, ami a szüleink tévékészülékén a nappalinkba tódult, az a laptopok és tabletek korában már egyenest az ölünkbe hullik.