2024 április 16

Pénzt kapnak a független színházak

drama színház művészet kultúra 120921A független színházi társulatok produkcióinak hazai forgalmazására második éve hirdetett pályázatot a kultúráért felkelős tárca azzal a céllal, hogy segítse a különböző szervezeti formában működő hazai színházak, társulatok szakmai együttműködését, valamint országos kapcsolathálózatuk és közönségkörük bővítését – idézte fel az államtitkárság közleménye.

A pályázaton kizárólag a hatóság nyilvántartásában szereplő, független produkciók meghívására lehetett támogatást igényelni. A 9,1 millió forintos keretösszegre 23 pályázat érkezett, közülük 17 nyert támogatást. A pályázatokat az emberi erőforrások miniszterének nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte. Ez alapján a miniszter tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság javaslatának megfelelően született döntés.

A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is a szervezet gondoskodik.