2024 április 18

Szülők, munka, hitel – így lesz pénz a tandíjra

A Budapesti Gazdasági Főiskola 468, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon résztvevő diák bevonásával készítette el idén harmadik alkalommal kutatását, melynek célja, hogy feltérképezze, mikor és milyen preferenciák alapján választanak a felsőoktatási intézmények és szakok között a felvételi előtt álló diákok.

Szülők, munka, hitel

A BGF vizsgálata szerint a tavalyi 79%-ról idén tovább csökkent 75%-ra azoknak a diákoknak az aránya, akik állami ösztöndíjas képzésre szeretnének jelentkezni. Ezzel párhuzamosan pedig a tavalyi 19%-ról 27%-ra nőtt a várhatóan önköltséges képzést megjelölő felvételizők aránya.

Az önköltséges képzésre jelentkező hallgatók mintegy 35%-a szülei segítségével szeretné finanszírozni tanulmányait, 26%-uk a tanulás mellett ezért munkát is vállal. A leendő önköltséges elsőéves hallgatók 10%-a tervezi, hogy diákhitelt vesz fel, 15%-uk bízik abban, hogy jó tanulmányi eredményei miatt az első félévet követően átsorolhat állami ösztöndíjas képzésre, és csupán 4%-uk nem tudja, miből fogja előteremteni a tanulmányaihoz szükséges összeget.

Alapképzésen a diákok 49%-a, felsőoktatási szakképzésen 25%, szakirányú továbbképzésen 12%, mesterképzésen 7% szeretne tanulni, a kiállításra kilátogató fiatalok 8%-a érdeklődött a doktori képzések iránt.

Ősszel több egyetemen és főiskolán is indulnak duális képzések, ugyanakkor a felvételi előtt álló középiskolás diákoknak csupán egyharmada tudta, mit is jelent ez a képzési forma.

Melyik iskolát választják?

A kérdésre, hogy mi alapján döntenek arról, melyik felsőoktatási intézményben szeretnének továbbtanulni, a tanulók közel azonos arányban említették a képzési terület (24%) és a megszerezhető diploma munkaerő-piaci elismertségét (22%). Valamelyest kisebb súllyal esik latba döntésükben az intézmény földrajzi elhelyezkedése (17%), szüleik, barátaik véleménye (13%), illetve az intézmény hírneve (11%). A felsőoktatással kapcsolatos elemzések, statisztikák (6%), középiskolai tanáraik javaslatai (5%) és a reklámokban, hirdetésekben hallottak (2%) pedig már csak elhanyagolható szerepet játszanak választásukban.

A felvételi előtt álló diákok alig 18%-a készül tudatosan, legalább egy éve a választott pályára, 14%-uk pedig néhány hónappal ezelőtt döntött a továbbtanulását illetően. További 29%-uk csak nemrég jutott elhatározásra, 30%-uk pedig még nem döntött arról, végül hova is jelentkezik.

Külföldre is mennének

A megkérdezett diákok majdnem fele (41%) tervezi, hogy külföldön is folytat majd tanulmányokat; a külföldi utat tervező diákok 34%-a szakmai gyakorlatra, 25% ösztöndíjjal, diákcsereprogrammal részképzésre utazna külföldre, 12% a mesterképzését, 7% pedig a teljes tanulmányi időt külföldön töltené. A válaszadók 18%-a viszont biztos benne, hogy a teljes tanulmányi idejét Magyarországon tölti; 33% még nem határozott ebben a kérdésben.