2024 április 19

Baleseteztek a görög válogatott tagjai

Nikolaosz Vlahakisz elmondta: Vangelisz Morasz, Panajotisz Tahcidisz és Jannisz Fetfacidisz sérültek meg a balesetben. Mindhárman Olaszországban légióskodnak, ezért nem a csapattal utaztak, hanem külön taxival mentek.

A futballisták könnyebb sérülést szenvedtek. Jelenleg a Honvéd kórházban ápolják őket, de előre láthatóan még hétfőn kiengedik mindhármukat. A játékosokat a kórházban meglátogatta a görög konzul is – mondta a sajtóattasé.

A Görög Labdarúgó Szövetség szintén megerősítette: három játékosuk volt érintett a balesetben, s kórházba szállításukat követően kiderült, nem szenvedtek komoly sérüléseket, állapotuk kielégítő.

Korábban Göndöcs Bernadett, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese azt közölte: egy személyautó és egy taxi ütközött össze a XVIII. kerületi ferihegyi gyorsforgalmi úton.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben többen megsérültek, egy ember a helyszínen meghalt.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat mindkét irányban a Gyömrői útra terelik.