Ennek a beruházásnak örülhetnek a bicajosok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az egykori vasfüggöny által kettészakított határtérség integrációját szolgáló közös kerékpáros turisztikai hálózatot alakít ki Szlovénia és Magyarország.

A közel 2,3 millió euróból megvalósuló program hétfőn Lentiben tartott projektindítóján Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára elmondta: a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban 10 millió euró forrást biztosít a Szlovénia-Magyarország határon átnyúló program kerete zöldturizmusra, illetve kerékpáros fejlesztésekre.

Ebből az összegből a vasfüggöny által kettészakított térségben megvalósuló, Iron Curtain Cycling elnevezésű programra az Európai Regionális Fejlesztési Alap 1,9 millió eurót meghaladó támogatást nyújt.

Sokat költöttünk, de eleget?

Az államtitkár elmondta, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban Magyarország költötte el a legnagyobb összeget kerékpáros fejlesztésekre. Az EU teljes, 600 millió eurós biciklis beruházásokat szolgáló fejlesztési összegéből 100 millió eurót használt fel Magyarország összesen mintegy 1000 projektre.

A számtalan kerékpárút-fejlesztés mellett hiányoznak még azonban a kerékpáros közlekedést kiszolgáló elemek, vagyis az infrastruktúra, a kerékpártárolók, szervizek, információs pontok, illetve a turisztikai látványosságok két keréken történő megközelíthetőségének biztosítása - jelezte az államtitkár.

Mint mondta: Zala megyében a Terület- és Település-fejlesztési Operatív Programból (TOP) 2,9 milliárd, Vas megyében pedig 3,2 milliárd forint forrást használhatnak fel ebben a fejlesztési ciklusban. Mindezen felül az osztrákokkal, a szlovénekkel és a horvátokkal közös, határon átnyúló fejlesztésekben is részt vesz a két megye, Szlovéniával 1,5 millió, Ausztriával és Horvátországgal közösen pedig 0,5-0,5 millió euró forrást költhetnek el kerékpáros fejlesztésekre.

Ott vagyunk a toplistán

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke egy friss adatot idézve számolt be arról, hogy európai statisztikák szerint Hollandia és Dánia után Magyarországon kerékpároznak a legtöbben. Zala megye kerékpáros fejlesztési tervei között szerepel az eddig pontszerűen, egy-egy település vagy turisztikai központ körüli haladó kerékpárutak összekapcsolása, valamint az észak-déli tengelyű EuroVelo biciklis hálózathoz való csatlakozás.

A vasfüggöny két oldalát összekötő mostani fejlesztés a mindkét oldalon évente mintegy 80-100 ezer vendéget fogadó Lendva és Lenti térségét kapcsolja majd össze.

Ezeken a területeken lesz

A projektről szóló sajtóanyag szerint a zalai és a vasi megyei önkormányzat, a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a muraszombati Kulturális, Turisztikai és Sport Intézet, Lendva önkormányzata és a Bistra Ptuj Tudományos Oktatási Központ partnerségében induló program befejezési határideje 2020.

A megvalósítás Magyarországon Szentgotthárd, Őriszentpéter, Lenti és Letenye térségét, Szlovéniában Lendva, Ljutomer, Verzej, Muraszombat, Ormoz és Ptuj térségét érinti, ahol összességében 344 kilométernyi kerékpárutat jelölnek ki, Lendva és Rédics között pedig egy kerékpáros határátlépési pontot is létesítenek.

Hirdetés
Brexit

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik...

Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett átmeneti...

Hirdetés
Szavazz!

Összeomlik a részvénypiac?

Két éve nem látott mélyrepülést produkáltak múlt hét végén a tengerentúli...

Kitör az atlanti kereskedelmi háború?

Megtorló kereskedelmi intézkedéseket helyezett kilátásba Donald Trump az...

Összecsukható a vagyonolló?

Úgy tűnik nem csak a válság tette a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket...

Vagyon

Ebben különbözik az áltagembertől Elon Musk, Mark Zuckerberg vagy éppen...

A világ lakóinak magánvagyona eléri a 215 billió dollárt a New World Wealth...

Hirdetés
Találtuk

Mire jó a szemétrendőrség? Bécs megmutatta

Az elmúlt tíz évben az osztrák főváros köztisztasága a szigorú...

Kinek a hibája, hogy elhízott a fél világ?

A rossz táplálkozás különféle következményei eltérő mértékben, de Európa és...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Egyre több pénzt visznek haza a magyarok »

ALTEO 725 (1,40 ) ALTERA 630 (-1,56 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 700 (2,49 ) CIGPANNONIA 445 (0,23 ) CSEPEL 1160 (0,87 ) Duna House A 3920 (-1,51 ) EMASZ 23800 (-0,83 ) ESTMEDIA 45 (4,65 ) FHB 686 (-0,58 ) FUTURAQUA 65 (-2,69 ) GSPARK 3660 (-0,27 ) KONZUM 3125 (1,30 ) KPACK 7500 (-11,76 ) MASTERPLAST 590 (1,72 ) MOL 2878 (-0,62 ) MTELEKOM 468 (-0,43 ) NORDTELEKOM 46 (-3,36 ) NUTEX 51 (-0,39 ) OPUS 631 (-2,92 ) OTP 11410 (-1,64 ) OTT1 250 (-1,96 ) PANNERGY 690 (-0,29 ) RABA 1405 (-2,77 ) SET Group 218 (-0,46 ) WABERERS 4780 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )