Ennek örülhetnek a horgászok: jön a Tisza-tavi betelepítés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elmúlt évihez hasonló összeget, mintegy ötvenmillió forintot fordít idén halasításra a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója.

Hegedűs Gábor elmondta: a társaság saját költségvetéséből telepítésre szánt összeg ugyan változatlan, ám amennyiben a hal áfájának a szaktárca által bejelentett csökkentése megvalósul, a forgalmi adó-különbözet összegét is a tározó halállományának gyarapítására fordítják.

Az ügyvezető közölte: míg tavaly 130 mázsa kétnyaras és 270 mázsa háromnyaras pontyot telepítettek, addig idén terveik szerint 130-130 mázsa egy- és kétnyaras, valamint 140 mázsa horogérett ponty kerül a tározóba. Emellett 2017-ben előnevelt csukából a korábbival megegyező 400 ezer, egynyaras compóból azonban a múlt évi négyszerese, mintegy 400 kilogramm, 100 ezer hal kihelyezését tervezik.

Az ügyvezető kiemelte: a kft. gazdálkodása stabil, a társaság éves nettó árbevétele 2016-ban 250 millió forint körül alakult és az idén is hasonló összeg szerepel a tervekben.

A pénzből a halasításon kívül egyebek mellett jól működő, korszerűen felszerelt és hatékony halőri szolgálatot tartanak fenn, gyérítik a tó túlszaporodott törpeharcsa-állományát, ökológiai vizsgálatokat végeznek, és folytatják a pecasuli-programot.

Hirdetés
Brexit

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is...

Az Európai Bizottság tudomásul vette és alaposan meg fogja vizsgálni az...

Forex mazsoláknak

A money managementről, vagyis azzal kapcsolatban legalább egy nagyon...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Világgazdasági válságot gerjeszt Korea?

Nem a háborús konfliktus az egyetlen veszélye az Egyesült Államok és...

Nyáron felelőtlenebbek vagyunk?

Vajon csak a tömegszerűség hat ilyenkor, vagy tényleg fellazulunk a melegben....

Barát vagy betörő a hacker?

Nem csitul a felháborodás, amit az éjszaka közepén, a saját otthonából...

Vagyon

A második negyedévben nőtt a háztartások pénzügyi vagyona 874...

Újabb észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el szankciókat...

Hirdetés
Találtuk

Vasárnaptól utazhatsz nosztalgia HÉV-en

Az idén 130 éves budapesti hévközlekedés méltó ünnepléseként a vasút...

Veszélyesen kevés tejterméket fogyasztanak a gyerekek

A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Románia nem teljesíti kellő mértékben az előírt kvótát »

ANY 1382 (0,14 ) APPENINN 355 (13,78 ) CIGPANNONIA 287 (5,13 ) CSEPEL 1070 (-4,46 ) ELMU 23750 (0,21 ) ENEFI 257 (2,80 ) FUTURAQUA 34 (3,03 ) GSPARK 3840 (0,26 ) KONZUM 1849 (0,65 ) MOL 23160 (0,04 ) MTELEKOM 475 (0,21 ) NORDTELEKOM 9 (2,17 ) NUTEX 72 (-5,26 ) OPIMUS 202 (0,50 ) OTP 10045 (0,15 ) OTT1 49 (2,08 ) PANNERGY 430 (0,70 ) RICHTER 6561 (0,17 ) TRINV 29 (7,41 ) ZWACK 16850 (0,09 )