2024 április 20

Egymillió dolláros adomány

„Brett őszinte híve a filmeknek és a filmtörténetnek, örömmel köszöntjük őt a támogatóink között” – fogalmazott szerdai közleményében Bill Kramer, a múzeum fejlesztési igazgatója. A filmakadémia 2012-ben kezdte meg adománygyűjtő akcióját a múzeum megvalósításáért, és azóta a háromszáz millió dollárra tervezett költség több mint fele összegyűlt. A kampány elnöke Bob Iger, társelnökei Annette Bening és Tom Hanks – ismertette szerdán a Deadline.com hollywoodi hírportál.

Iger elmondta, hogy az olyan nagylelkű támogatók, mint Ratner segítségével kézzel fogható közelségbe került a filmakadémia nagy álmának, egy múzeumnak a létrehozása, amelyet a filmművészet múltjának és jövőjének akarnak szentelni. Ratner megtiszteltetésnek nevezte, hogy „egy ilyen nagyszerű múzeum” létrehozásában vehet részt, amely megőrzi és bemutatja a filmművészet legnagyszerűbb alkotásait. A filmrendező két évvel ezelőtt egy durva meleg-ellenes elszólása miatt kénytelen volt leköszönni az Oscar-gála megrendezéséről. Hogy hibáját jóvátegye, segédkezett a melegek és leszbikusok rágalmazásáért küzdő szövetség, a GLAAD kampányvideóinak elkészítésében – emlékeztetett a Deadline.com.

A Renzo Piano és Zoltan Pali tervei nyomán születő múzeum számára a Los Angeles megyei Képzőművészeti Múzeum melletti történelmi Wilshire May Company épületet szemelték ki. A felújítás és átépítés után 2017-ben megnyíló épület 28 ezer négyzetméternyi területen ad helyt kiállításoknak, színháztermeknek, vetítőknek, oktatási központnak és különleges események megrendezésére alkalmas térnek.