Jövőre éjszakai polgármestere is lesz Budapestnek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A NIGHT MAYOR azaz az éjszakai polgármester egy olyan nemzetközi gyakorlat hazai megvalósítása, ami Amszterdam, Bécs, London, Párizs, Zürich és New York mellett már közel harminc világvárosban működik sikerrel. Célja a város éjszakai élete körüli érintettek közötti bizalom növelése és a párbeszéd facilitálása.

Budapesten 2018-ban egy nemzetközi Night Mayor Summit keretében választjuk meg az éjszakai élet első „polgármesterét”, egy nyílt online szavazás és egy szakmai kuratórium segítségével, de a NIGHT MAYOR BUD EGYESÜLET szeptemberi megalakulásával már elindul a munka Budapest éjszakáinak élhetőbbé tételére.

Mi is ez?

A NIGHT MAYOR BUD EGYESÜLET, 2017. Szeptemberében alakul, azzal a céllal, hogy mérsékelje és megoldja a város növekvő turisztikai vonzereje és éjszakai élete által okozott problémákat, és hogy fejlessze Budapest éjszakai közösségi, kulturális és gazdasági életét a nemzetközi Night Mayor hálózat tagjaként. Szórakoztató és vendéglátóipari minőségbiztosítás és önszabályozási rendszer kialakításával és működtetésével. Továbbá szeretnék tehermentesíteni és szakmailag támogatni a helyi önkormányzatok és hatóságok munkáját.

Budapest éjszakai polgármesteri hivatala tehát egy olyan non-profit egyesület, amely hidat képez a budapesti szórakozó és szórakoztató negyedekben élő lakosok, a hatóságok és a vállalkozások (bárok, éttermek, szórakozóhelyek) között.

Az Egyesület az éjszakai gazdaság különböző szereplőinek közös társadalmi felelősségvállalását demonstrálva, tíz hónap előkészítő munkát és egyeztetést követően most indítja el működését. A tíz alapító tag ABC sorrendben: Bársony Júlia (Müszi), Csörgics Mátyás (Krak’n’town), Hartai Róbert (Spíler), Kólya Dániel (Budapest Park), Lobenwein Norbert (Balaton Sound, VOLT, Sziget, Akvárium), Mann Dániel (Grund), Német G. Dániel (Ususty), Tóth Imre (Élesztőház), Zsendovits Ábel (Szimpla) és Zsidai Roy (Zsidai Group).

Projektek

A 2018-as éjszakai polgármester választásig kétféle projekteket valósít meg Night Mayor BUD Egyesület. Amik rövidtávon hatásosak – pl: közösségi mediáció és turisták edukációja. Amik valós hosszútávú megoldásokat alapoznak meg – pl: utcai házirend kialakítása, vendéglátó és szórakoztatóipari önszabályozási rendszere.

2017. szeptember 16-17-én Erzsébetváros Önkormányzatával együttműködve, két napos rendezvény keretén belül a Kazinczy utca sétálóutcává alakul, ahol bemutatják, hogy milyen is lehet a szalonképes „Bulinegyed”. Nappal workshopokat és kerekasztal beszélgetések szervezünk a téma körül, éjszaka profi mediátorok segítségével kutatjuk, hogyan tudjuk a leghatékonyabban informálni és érzékenyíteni a szórakozó turistákat és fiatalokat a lakók nyugalmának tiszteletben tartására.

2018. nyarán pedig Budapesten kerül megrendezésre a Night Mayor Summit, ekkor választják meg az első, budapesti Night Mayort.

Hirdetés
Brexit

Csak a főbb kérdések rendezése után lehet tárgyalni egy átmeneti időszakról.

London a Brexit után is biztosítja az uniós állampolgárok jogait.

Forex mazsoláknak

Bemutatunk egy NFP kereskedési stratégiát is, ami kezdőként, demó...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Véget vetnek az európai kiküldetéseknek?

Az október 20-i uniós csúcson kerülhet terítékre a munkaerő-piaci...

Tarolják a piacot az elektromos autók?

A nagy autógyárak szerint az utolsó lökést a dízelbotrány adta, hiszen a...

Jár a jegybankároknak az ingyen hitel?

Csak közérdekű adatigénylés nyomán derült ki, hogy több száz jegybanki...

Vagyon

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai...

Csányi Sándor és agrárbirodalma a csúcsra ért.

Hirdetés
Találtuk

Nem csak puszításával írt történelmet Irma

Ősi, fatörzsből vájt kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán a...

Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Oroszország

Megkezdődött az orosz-fehérorosz Zapad-2017 elnevezésű hadászati hadgyakorlat...

Hirdetés