2024 április 19

Nekimegy a választási rendszernek a Fidesz

Kósa Lajos szavai szerint a tervezett módosítással az önkormányzati választási rendszer egységesítéséről van szó, hiszen így Budapesten is – csakúgy, mint az ország többi településén – olyan testület alakul, amelynek képviselőjelöltjeire személy szerint lehet szavazni.

Olcsóbb és demokratikusabb lehet a fővárosi közgyűlés az új rendszerben

A budapesti átalakítás lényege, hogy a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a fővárosi közgyűlés tagja. A kompenzációs listára főpolgármester-jelöltek és polgármesterjelöltek kerülhetnek fel, mégpedig azoké a szervezeteké, amelyek legalább 12 kerületben polgármesterjelöltet tudtak állítani. Így tehát a listára azoknak a polgármester-jelölteknek a szavazatai mennek, akik nem nyertek mandátumot – ismertette a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere. A főpolgármester-választás továbbra is közvetlen lesz.

Kósa Lajos azt mondta, a változtatások bejelentése előtt konzultáltak ellenzéki frakciókkal, és több javaslatukat is elfogadták, de a parlamenti vita alatt várják további módosító indítványaikat.

Rogán Antal szerint az új rendszerrel olcsóbb, egyszerűbb és demokratikusabb lesz a fővárosi közgyűlés az őszi önkormányzati választás után.

Azt, hogy olcsóbb lesz a szisztéma, azzal magyarázta, hogy mivel a kerületi polgármesterek csak a saját tiszteletdíjukat vehetik majd fel, legalább 23-mal kevesebb fizetett politikus lesz Budapesten. Egyszerűbb is lesz a választás – mert az embereknek csak három szavazólapot kell kitölteniük – és demokratikusabb is – folytatta -, mert a fővárosi közgyűlés innentől kezdve nem a pártok delegáltjaiból fog összeállni, hanem olyanokból, akikről valamilyen formában a választók közvetlenül döntöttek. „Azt gondoljuk, hogy ennek alapján nem lesz például a szocialisták parlamentből kihulló kádereinek a temetője a fővárosi közgyűlés” – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere.

Hatékonyabb lehet az új rendszer

A tervezett új rendszert a politikus hatékonyabbnak is nevezte a réginél, mert „a kétszintű fővárosi önkormányzatban a két szint többé nem válik szét egymástól, hanem a fővárosi közgyűlés lesz a demokratikus terepe a kerületi és fővárosi érdekek összehangolásának”.

Mindemellett az országos szintű önkormányzati választási rendszerben is várhatók átalakítások. A tervek szerint enyhítenek az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, így a jövőben például kórház- és iskolaigazgatók, valamint más intézményvezetők is lehetnek majd jelöltek.

Változhat az ajánlás rendszere is, így csökkenhet az ajánlási küszöb a tízezer lakos feletti településeken, ami azt jelenti, hogy például egy budapesti kerületben vagy egy közepes méretű városban 300-500 ajánlás is elég lesz a polgármester-jelöltséghez. A főpolgármester-jelöltséghez ötezer ajánlásra lenne szükség az elképzelések szerint – mondta Rogán Antal.

Újdonság továbbá, hogy a tízezer lakos alatti, úgynevezett „kislistás” településeken a jelöltek neve nem ábécésorrendben, hanem sorsolás alapján kerül majd a szavazólapra.

Még pénteken benyújtják a javaslatot az Országgyűlésnek

Rogán Antal közölte, az őszi helyhatósági választás megszervezésére már vonatkozó, az önkormányzati választójoggal összefüggő jogszabályok módosítására még pénteken javaslatot tesz a Fidesz az Országgyűlésnek. Jövő héten kezdeményezik, hogy a parlament kezdje el az előterjesztés vitáját, és a javaslatot június közepéig el is fogadhatja a Ház.

A sajtótájékoztatón Kósa Lajos kérdésre közölte: a Fidesz főpolgármester-jelöltjének egyedül Tarlós István neve merült fel. Hivatalos döntés azonban még nincs, az legkésőbb július 3-áig születik meg. Ugyaneddig lesz döntés a kormánypárt minden önkormányzatiképviselő- és polgármesterjelöltjéről, illetve azokról is, akiket hivatalosan nem a Fidesz jelöl, de támogat a választáson.